Impozáns hangon szólnak a szarvasbikák a Kis-Sárréten

A szarvasbőgés nemcsak a vadászok, hanem minden természetszerető ember számára különleges élmény, ezt csodálták meg nemrég a Biharugrán túrázók.
Az ország számos településéről, sőt még Németországból is érkeztek vendégek szeptember 16-án Biharugrára, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság esti szakvezetéses túrájára, melynek keretében a szarvasbőgést is meghallgathatták a résztvevők – tudta meg a nemzeti parktól a Promenad24.
Azt írták, a már évek óta nagy népszerűségnek örvendő programra ezúttal ötvenen jöttek el. Ez is bizonyítja, hogy a szarvasbőgés nemcsak a vadászok, hanem minden természetszerető ember számára különleges élmény. Az időjárás kedvezett a kiránduláshoz, kellemes, kora őszi napsütésben indultak gépkocsikkal a halastavakra. A bőgőhelyektől tisztes távolságban leparkolva, gyalogosan közelítették meg a területet.
Természetesen szó esett közben a vidék természeti értékeiről, a Kis-Sárrét változatos élőhelyeiről, a halastavak madártani jelentőségéről. A nemzeti park megfigyelőtornyához érve már onnan is megcsodálhatták a gazdag madárvilágot, és a távolban ugyan, de néhány bika is megszólalt.
A bőgőhely mentén lévő gáton sétálva barkóscinegék csapatait figyelhették meg. Nagy kócsagok, szürke gémek repültek át a vándorok fölött, récecsapatok indultak esti táplálkozó útjukra, a nyári ludak pedig éppen a táplálkozó területekről tértek vissza a tavakra. A látványt még csak fokozta több ezer fecske cikázása a nádasok fölött, ahogy vonulás előtt éjszakázóhelyeikre érkeztek.
A közelben egy feltehetően idősebb bika többször is felhördült, de komolyabb, hosszabb, és hangosabb bőgést csak a távolabbi pontok felől hallottak. Sötétedés után értek vissza a megfigyelőtoronyhoz, ahol még búcsúzóul a közelben két bika is megszólalt, tanújelét adva annak, hogy milyen impozáns hangon szólnak ilyenkor a gímszarvasbikák – foglalta össze a nemzeti park.
Illusztráció: MTI/Kovács Attila