Több mint 1600 diák iskolakezdését könnyítette meg idén az Adni Öröm! tanszergyűjtés

Több mint 1600 diák iskolakezdését könnyítette meg idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! iskolaszergyűjtő akciója – közölte a szeretetszolgálat és a cég.
Közleményük szerint a vásárlók több mint 62 ezer tanszerrel és közel 2,2 millió forint értékű adománykártya megvásárlásával járultak hozzá rászoruló diákok tanévkezdéséhez, az áruházlánc pedig további egymillió forinttal egészítette ki a támogatást.
Az akciót először 2021-ben indították útjára – írták.