Átvette díszpolgári címét Labozár Antal Székkutason

Szél István polgármester az alábbi szavakkal méltatta a díjazottat:

Nehéz feladatra vállalkoztam, mert olyasvalakit kell méltatnom, aki mindenkit ismer itt és őt is ismeri mindenki. Mégis az egyik legörömtelibb dolog, amit megtehetek. Nem pusztán Székkutason, hanem a környékben sincs talán senki, aki ne hallott volna róla, vagy ne hallotta volna muzsikálni – azaz dobogni a szívét.

Mert a zene neki olyan, mint a szívdobogás. Nélkülözhetetlen és nincs, ami helyettesíthetné. Ha csak ennyit mondanék, már akkor is mindenki tudná, hogy Tóni bácsiról, azaz Labozár Antalról van szó.

Székkutas új díszpolgáráról.

Labozár Antal 1935. augusztus 28-án a sóshalmi tanyavilágban, parasztcsaládban született Labozár János és Nagy Pál Eleonóra gyermekeként. 1942-ben Sóshalmon kezdett iskolába járni. Nehéz időket éltek: édesapját elvitték katonának, öt évig nem látták, hiszen orosz fogságban volt, ahonnan 1948-ban tért haza. Anyai nagyszülei, Nagy Pál Antal és Maczelka Elenonóra nevelték, akiknek 11 hold földjén 25 éves koráig gazdálkodott. Eközben 1955 őszén Bajára vonult be katonai szolgálatra, ahol a Bajai Posztógyár Kultúrcsoportjában zenészként közreműködött. 1957 őszén Kalocsán szerelt le. Mint akkoriban oly sokakat, őket is bekebelezte a TSZ, így 1960-ban rakodómunkás, cséplőmunkás, és arató lett. Három évvel később prímásnak kérték ki a székkutasi vendéglőbe Két hónapig kontrás volt Tóth István zenekarában, aki előtte több évtizedig muzsikált Székkutason és környékén. Ott játszott tizenhat évig.

A kötődés a szülőktől is jött, hiszen több zenész is volt a családban, az édesanya énekelt, az édesapa cimbalmos volt. Már 4 évesen odaállt ahhoz az asztalhoz, ahová a prímás letette a hangszerét és nem tudott betelni a látvánnyal. Egy év múlva saját hangszere volt, a fronton maradt nagybátyja hegedűjét örökölte meg. A muzsikálást és a zenei alapokat két-három évvel később kezdte tanulni. Nem is akárkitől, a 40-es évek egyik leghíresebb nótaszerzőjétől, Murgács Kálmántól, akit irredenta tartalmú nótaszövegei miatt, az akkori politikai vezetés büntetésből több mint tíz évre Székkutasra küldött. Egy évet járt hozzá, de igazából tanítani se nagyon kellett. Hamar kiderült, hogy abszolút hallása van, vagyis hallás után, kotta nélkül tudta visszajátszani a dallamokat. Édesanyjának mondták, hogy ezer közül egy olyan tehetség van, mint ő. A család nehéz helyzete miatt megszakadt a zenei képeztetése, de a muzsikálás mégis része maradt az életének.

Labozár Antal 1965-ben vette feleségül Varga Máriát, a híres Gregus Máté dédunokáját. Egy fiuk és egy leányuk született. 1963 óta élnek Székkutason. Amikor 1978-ban a vendéglőben megszüntették a zenét, a hódmezővásárhelyi Metripondba került raktárosnak, ahonnan 1990-ben ment nyugdíjba. Közben Sós Ferenc zenekarával, a Csehsós zenekarral jártak bálokba és lakodalmakba. Ez utóbbiakban több mint 2 ezer alkalommal húzta a talpalávalót. Több mint 80 budapesti, híres énekesnek zenélt, például Jákó Verát, Solti Károlyt, Madarász Katit, Horváth Pistát is kísérte a nótaesteken. A hegedű varázsa kísérte végig az életét mind a mai napig, de emellett nyugdíjasként versírással is foglalkozik, melyek témái a helyi eseményekről, személyekről szólnak.

Ha azt hinnénk, hogy így a 88. születésnapja után szűk egy héttel, Labozár Antal már nem aktív, nagyot tévednénk. Sokszor már reggel öt előtt felkel, és elautózik a közelben levő birtokára, ahol ellátja néma kacsa és tyúk állományát. A többszáz éves tanya azonban nem csak az állatok otthona, ott van az a Nótáskönyv is, melyben közel 2500 nótát jegyzett le. A vastag kötetet 1990-ben kapta a hódmezővásárhelyi könyvtár igazgatójától. Pirossal jelölte azokat a dalokat, amiket énekelni is tud. Fejből, hiszen a legtöbb dalhoz nincs is kotta.

Labozár Antal nemrégiben egy riportban azt mondta, hogy ő olyasféle utolsó mohikán, amiből már nem sok van. Ezért is lehetünk büszkék arra, hogy Székkutasnak ilyen mohikánja van. S még egy idézet tőle, a saját verséből:

„Nyugdíjas éveim ekképp éldegélem,

Kötelességeim sohasem henyélem.

Kaszálok is, ha kell, kapától se félek,

Nincs is földi lélek, akivel cserélek.

Többre már nem vágyom, egy a kívánságom,

Istentől azt várom, óvja a családom.”

Mi is ezt kívánjuk: Isten óvja Labozár Antal, mindannyiunk Tóni bácsiját, Székkutas díszpolgárát!