Márki-Zay Péter szerint tényleg aberrált gondolat, hogy az apa férfi és az anya nő?

Csak egyetlen kérdés maradt Márki-Zay Péter a Tranziton tett nyilatkozata után: a polgármester saját gondolatait fogalmazta meg, vagy a külföldi kampánytámogatásért elvárt szólamot hallhattuk? Ön mit gondol?
Márki-Zay Péter a Tranziton a Gulyás Gergellyel folytatott vita hevében kijelentette, aberrált, aki szerint az apa férfi és az anya nő, és ezt az aberrált gondolatot már a biológiakönyvekből is kiszedik. A hódmezővásárhelyi polgármester ezt követően az azonos nemű párok gyermekvállalása, de még a nemváltó műtétek mellett is érvelt, hevesen támadva beszélgetőpartnerét. Hasonlóan konkrét és egyértelműen az amerikai, nyugat-európai genderlobbi és LMBTQ-érzékenyítés nyilatkozatainak sorába illő kijelentéseket magyar politikus ritkán tesz, különösen egy megyei jogú város polgármestere. Tegyük hozzá, Márki-Zay sem mondott ilyet korábban, ezért azt járjuk körbe: most vajon miért tette ezt?
1. A vita hevében elvesztette a kontrollt
Miért lehetséges ez?
A polgármester a szokásos magabiztossággal kezdte sorolni mantráit a lélegeztetőgépekről, a megszavazott szankciókról, amelyeket azonban Gulyás Gergely egyenként cáfolt. Ez láthatóan idegessé tette Márki-Zayt, majd miután egyre többször hangzott el, hogy az éppen pártelnöki tisztségében szereplő városvezető egy alternatív valóságban él, Márki-Zay egyre jobban kibillent az egyensúlyából, indulatossá vált, és a szokásos, előre felépített nyilatkozatai helyett megfontolatlanabbul kezdett beszélni, olyan dolgokat kimondva, amelyek csak a vita hevében bújtak elő.
Mi van, ha így van?
Ebben az esetben megismerhettük Márki-Zay Péter saját véleményét az apa és az anya szerepről, az egyneműek kapcsolatairól és a nemváltó műtétekről. Azért érdekes, mert korábban rendre úgy nyilatkozott, hogy keresztény emberként ezeket nem támogatja. Ha a vita hevében bukott ki mindez a polgármesterből, akkor úgy tűnik, egészen mást gondol valójában a családokról, mint ahogyan azt eddig mondta.
2. Tudatosan nyilatkozott így
Miért lehetséges ez?
A szokásos kék füzetét az ölében tartó, azt végig figyelemmel követő Márki-Zayról butaság azt gondolni, hogy olyan dologgal támadja a beszélgetőtársát, amire nem készült előre. A közösségi médiában egy héten át posztolt arról, hogy részt vesz a Tranziton, ezt az esemény előtt több televíziós nyilatkozatában is elújságolta. Érthető, hiszen a vásárhelyi polgármester számára a Tranzit kiemelten fontos megjelenés volt. Miért is? Egy olyan fideszes rendezvényről van szó, ahol a kormánypárt a kormányzás lényegét érintő és a következő időszakot meghatározó kérdésekről foglal állást, és amelyen a kormány tagjai, köztük a miniszterelnök is felszólal. Ráadásul Márki-Zay egy fontos miniszterrel vitázhatott. A miniszterelnök-jelöltséget is megjárt polgármester számára is egyértelmű volt: az eseményt nemcsak a hazai, de a nemzetközi sajtó is kiemelten figyeli, így nagy nyilvánosságot kap a nyilatkozata.
Mi van, ha így van?
Ebben az esetben a képlet egyszerű. Közeledik a kampány, Márki-Zayból előbújik a balliberális, LMBTQ-támogató és az elkötelezett genderideológia. Ha már figyeli az országos és a nemzetközi sajtó, itt a lehetőség, hogy megmutassa, ki támadja a leghangosabban a Fidesz egyik lényegi, a balliberális vonallal élesen szemben álló ideológiai alapvetését, a konzervatív férfi-nő felfogást. A polgármester ebben az esetben nem a saját véleményét fogalmazta meg, hanem a korábban kapott vagy a későbbiekben remélt kampánytámogatásért cserébe nyilatkozott egy erőset, és fordult szembe korábbi saját álláspontjával is. Ez sajnos azonban azt jelenti, hogy még az olyan alapvető kérdésekben, mint a férfi vagy női szerep, a család fogalma is igencsak hajlékony Márki-Zay Péter erkölcsi vonalmértéke. Ami polgármesterként, egy várost képviselve azért igencsak problémás.
A kérdés tehát leegyszerűsítve az, hogy saját véleményt mondott Márki-Zay Péter, amikor arról beszélt, aberrált dolog az apát férfinek, az anyát nőnek gondolni, vagy csak a kampánytámogatás beszélt belőle? Önök szerint?

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Címkék:
Hódmezővásárhely Márki-Zay Péter ellenzék baloldal polgármester balliberális Brüsszel USA önkormányzati választás önkormányzati választás 2024 miniszterelnök-jelölt Amerika EP-választás MMM Mindenki Magyarországa Mozgalom Soros György dollárbaloldal EP-választás 2024 külföldi támogatás külföldi finanszírozás külföldi kampánypénz Action for Democracy LMBTQ MMN gender Mindenki Magyarországa Néppárt külföldi kampánytámogatás genderideológia LMBTQ-propaganda pártalapítás homoszexualitás LMBTQI LMBTQ-lobbi tranzit Soros-hálózat LMBTQ-érzékenyítés Tranzit fesztivál homoszexuális Soros-alapítvány gendermozgalom