100 éves a makói Návay Lajos-iskola – pazar programsorozat kezdődik!

Pazar rendezvénysorozat kezdődött a jubileum alkalmából, és folytatódik még az idén. Versenyek, sport-, kulturális, szórakoztató programok lesznek. Ezek közül többre a makóiakat is várják.
Az idén 100 éves HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium történetéről Papós András igazgató a Rádió 7 Közös Nevezőjében elmondta:
„Az iskolát Makó városában a Kereskedők Egylete találta ki, alapította. 1922-ben, de az alapítás mégsem ehhez kötődik pontosan, mert az engedélyek abban az évben nem érkeztek meg. Viszont 1923. február 12-én a beadványokra igenlő válasz érkezett, megszavazta a város képviselő-testülete az iskola elindítását, és szeptember 4-én meg is kezdődött az oktatás. Akkor még a gimnáziumi épületében, mert az iskolának saját épülete nem volt. Kifejezetten kereskedőtanoncok oktatására indították el ezt az iskolát, akkor még ez az egy szakma volt, de ez alkalmassá tette az itt végzett tanulókat mindenféle gazdasággal kapcsolatos feladat elvégzésére is.”

Kiderült, ezután sokat fejlődött az iskola, beindult a közgazdasági képzés is, ahol már kifejezetten a pénzügyekkel kapcsolatos tanulmányaikat is folytathatták a diákok. A tanulók öt megyéből érkeztek. Ez azt jelentette, hogy kollégiumra is szükség lett, ami most mint városi kollégiumi üzemel. A messzebbről érkező tanulók szállást találnak az iskolához tartozó Pulitzer József-kollégiumban.
Papós András igazgató az intézmény további történetéről szólva elmondta:
„A gimnázium épületében kezdődött az oktatás, akkor még egy osztállyal és egy tanárral 1923-ban. Miután megkaptuk a mostani épületünket, azóta ez az épület folyamatosan üzemel egyre nagyobb létszámmal. Mivel a diákszám növekedett, ezért már másik épületünk is van, felújított kollégiumunkkal, tehát így az infrastruktúra is jelentős fejlődésen ment keresztül.”

Lovász Edit közgazdász-tanár, egykori diák kifejtette, amióta ő ott tanult, jelentősen megnövekedett a képzésszám, bővült az iskola portfóliója. Ma már ő is az intézményben tanít, immáron 25 éve. Különösen büszke a legjobb pénzügy-számviteli intézmény országos címre, a sok-sok díj és elismerés mellett, amit az intézmény kapott az elmúlt évek során. Szerinte ez a teljes tanári, oktatói kollektívának köszönhető.
Ábrahám Magdolna marketing mukaközösségvezető a 100 éves programsorozatról adott tájékoztatást. Kifejtette:
„A 100 éves évforduló egy nagyon hosszú időtartam, ezért szeretnénk méltó módon megünnepelni egykori és jelenlegi tanulókkal is, illetve a csatlakozókkal. Egy nagy programsorozattal készülünk. Lesz egy 100 éves, ünnepi bál október 21-én. A jubileumi rendezvényeket kapcsoljuk az iskola hagyományos programjaihoz is, de lesznek újítások is. Nagyon sok mindent tervezünk, ha nem is hetente, havonta több ilyennel készülünk.”
A Keriben az idei hivatalos évnyitó, egyben a 100. év ünnepi évnyitója szeptember elsején lesz. Az első jubileumi programot a múlt hétvégén tartották, ez egy 55 éves osztálytalálkozó volt.

„Nagyon ritka, hogy egy iskola ennyi időt megél, és erre nagyon büszkék is vagyunk, számos olyan program lesz, amibe a város lakosságát is bevonjuk. Flashmobot tartunk, sportprogramokat, pódiumbeszélgetéseket, kiállítást is szervezünk. Ezekről az iskola Facebook-oldalán adunk tájékoztatás, és érdemes figyelni a híreket is” – emelte ki a vezető.
Az iskolában különleges Diáknapot is rendeznek a jubileum kapcsán. Érdekesség, hogy szeretnének egy lakatfalat is, erre régi kerisek lakatjait várják, az iskola bejáratánál helyezik el, és egy időkapszulát is készítenének, amiben az utókornak lehet üzenni. Ez a diákönkormányzat ötlete volt. Jövő tavasszal egy Keris Pikniket is szerveznének, amire szintén várnak majd minden egykori diákot is.
Az iskolában 9 ágazatban, 17 szakmát oktatnak jelenleg. Felszerelt laborok, tantermek, képzési gyakorlati helyek kapcsolódnak be az oktatásba. Tavaly 472 nappalis, 173 felnőtt- és 12 programkövetelményes képzésben részt vevő diák tanult az iskolában, és 100 olyan kollégistájuk volt, aki más iskolában tanult. Nagyjából az idei évben is így alakul majd a diáklétszám.