Húsz négyzetméteren lángolt a növényzet Batidán, Apátfalván mezőgazdasági tároló gyulladt ki

Az őrült kánikulában rendkívül sok tűzesettel küzdöttek meg vármegyénk hős lánglovagjai. Batidánál és Apátfalván is bravúros beavatkozással oltottak a vásárhelyi tűzoltók!
- Hódmezővásárhely-Batida közelében, a 4454 út 1-es kilométerszelvénye mellett húsz négyzetméteren égett a növényzet szombat reggel – tudta meg a Promenad24. A katasztrófavédelem azt írta, a tűzesethez a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik rövid időn belül eloltották a lángokat.
- Apátfalván, a Dózsa György utcában egy hétszáz négyzetméter alapterületű nyitott-fedett mezőgazdasági tároló épület, és a benne lévő mezőgazdasági gépek, takarmány égett szombaton délután. A helyszínre érkező makói és hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók több vízsugárral végezték el az oltást.
- Vasárnap délelőtt Szegeden, a Lövölde utca mögötti területen mintegy háromszáz négyzetméter területen égett a száraz fű. A szegedi hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
- Kettőszáz négyzetméter területen égett a növényzet Szegeden, a Honfoglalás utca végénél vasárnap délután. A helyszínre érkező szegedi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat.
- Szegeden, a Füge soron egy lakóépület klímaberendezése égett vasárnap délután. A szegedi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a tüzet.
- Vasárnap este Röszkén, a Fő utca végén mintegy kettőezer-ötszáz négyzetméter területen égett a növényzet. A tűzesethez a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral előbb körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédemi Igazgatóság.
Hozzátették még, szombaton délelőtt Szegeden, a Teréz utcában egy nagyméretű fa ága lehasadt, és a forgalmat veszélyeztette. Délután Szegeden, a Pápai utcában egy útra dőlt fa, a Szatymazi utcában egy lehasadt faág képezett forgalmi akadályt. A szegedi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel végezték el a műszaki mentéseket. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. Végül, de nem utolsósorban két gépkocsi ütközött össze Szegeden, a József Attila sugárúton vasárnap este. A szegedi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Személyi sérülés nem történt.
A fotó csak illusztráció: MTI/Mihádák Zoltán
Címkék:
Makó Hódmezővásárhely Szeged katasztrófavédelem Röszke tűz tűzoltók tűzoltó tűzoltóság Apátfalva Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzeset fű Batida gaz szabadtéri tűz szabadtéri tűzeset avar tarló avartűz bokor tarlótűz bozóttűz száraz fű bozót száraz aljnövényzet fűtűz gaztűz bokortűz