Kisteleken is megszentelték az új kenyeret!

Antal Imre plébános kért áldást a kemencében sütött hagyományos kenyérre, Hatvani Máriára és a varázslatos hely többi résztvevőjére.
Évek óta hagyomány, hogy Hatvani Mária, a kisteleki Tündérkert tulajdonosa augusztus 19-én vendégül látja azokat, akik egy csendes, hangulatos helyen szeretnének lélekben és hagyományos ízekkel készülni Szent István ünnepére. A hangulatot Frányó Judit éneke tette teljesebbé, majd a házigazda elmesélte, hogy édesanyja emlékére tanulta meg egy ópusztaszeri nénitől az igazi kenyér elkészítésének mesterségét, melyet jó ideje ő is átad az érdeklődőknek.
Nagy Sándor polgármesternek adta át a szót ezután, aki nem csak megköszönte, hogy Mária őrzi a hagyományt a városban és a városnak, hanem később közreműködött az új kenyér megszegésében is.
Antal Imre plébános visszaemlékezett gyermekkorára, amikor és ahogyan a szülei sütötték a házi kenyeret a kemencéjükben, majd áldást kérve mindenkire megszentelte az új kenyeret.
Az ünnepi szavakat követően házi zsír, paprika, lila hagyma is került a szeletekre, melyeket aztán jóízű beszélgetések közepette fogyasztottak el a Tündérkert vendégei.
Forrás és kép: kistelekjaras.hu