Lázárné Megyeri Zita a Boldog Gizella-díj átadóján: sokaságból közösséget, pusztulásból értéket, egy élhető, szerethető várost építünk (fotók, videók)

Otthonról hazatalálni, felelős döntéseket hozva gondoskodni a ránk bízottakról, szűkebb és tágabb közösségünket szolgálni, hűségesnek maradni hazához, nemzethez, városhoz, családhoz és önmagunkhoz, ezt üzeni Boldog Gizella élete és az idei díjazottak munkássága – hangzott el a Boldog Gizella-díj-átadó gálán. Az ünnepségen kiemelték: a hazafiasság azt jelenti, hogy megbecsüljük Magyarországot, magunkat és másokat is. Az idei évben Sonkoly Tibor festőművész és Imre Mihály irodalomtörténész vehette át a rangos elismerést.
A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány szervezésében immár hatodik alkalommal adták át a Boldog Gizella-díjakat. Az elismerést olyan vásárhelyiek kaphatják meg, akik munkásságukkal, lokálpatriotizmusukkal különösen sokat tettek a városért. Az idei évben a BFMK-ban tartott ünnepi gálaműsor alkalmával Sonkoly Tibor festőművész és Dr. Imre Mihály irodalomtörténész, irodalomtudós professzor vehette át a rangos kitüntetést.

Kószó Péter, a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, nagy büszkeséget jelent számukra, hogy Szent István király ünnepén immár hatodik alkalommal köszönthetik Vásárhely leghűségesebb polgárait. Azt mondta: Imre Mihály irodalomtörténész, a Bethlen Gábor Református Gimnázium legendás tanára és Sonkoly Tibor festőművész, a kortárs vásárhelyi művészet legkiemelkedőbb alakjának életműve a bizonyíték arra, hogy az emberi életnek igenis van egy magasztos, igazi értelmet adó célja. Hozzátette, Szent István életműve, államunk születésnapja mellett ezért a hűséget, az odaadó lokálpatriotizmust is ünnepeljük Boldog Gizella életútja előtt tisztelegve. „Az Isten, haza, család ideája melletti és városunk iránt elköteleződésünkről is tanúbizonyságot téve, az ezekben való hittel kell minden nap végeznünk a munkánkat, bízva, hogy jobbá tudjuk tenni környezetünket, városunkat, s végre vissza tudjuk adni Hódmezővásárhely megkopott fényét. Higgyünk magunkban és tegyünk is érte, mert e célok nemesek, magasztosak és méltóak Szent István művéhez” – fogalmazott.
A díjátadón ünnepi beszédet mondott Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke. Kiemelte, magyartanárként és mindszentiként 2002-ben került Hódmezővásárhelyre, mely második hazája, választott otthona lett. Nem volt nehéz megszeretnie és beilleszkednie, mert nagyon élhet, befogadó, nyitott városba érkezett, ahol az utcán az emberek mosolyogtak. Akkor Vásárhely minden értelemben virágzott, élmény és büszkeség volt vásárhelyinek lenni – emelte ki. Úgy folytatta, feleségként is szól most a közönséghez, Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter társaként. Ennek kapcsán megtanulta, egy politikus feladata, hogy szolgálja azokat, akik bizalmukkal pozícióba helyezték, illetve azt is, hogy a mai döntésünk már a holnapunkat, a mindennapjaikat befolyásolja. „A politika tehát az életünkről szól, de az életünk nem szólhat a politikáról” – fogalmazott.

Kitért rá, büszke édesanyaként áll a színpadon, két gyönyörű, okos, értelmes fiatalember anyukájaként. „Aggódás és féltés van bennem a jövőjükkel, a generációjukkal kapcsolatban: vajon ők jól érzik-e ma magukat Vásárhelyen, olyan befogadó, támogató közeg áll-e mögöttük is, mint egykoron ő mögötte, s elhiszik-e, megértik-e, hogy a kenyér és a cirkusz nem elég. Hódmezővásárhelyen biztosan nem” – hangsúlyozta.
Hozzátette, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány alapító tagjaként, elnökeként 18 éve szolgálja ezt a várost – ha hagyják. „Építünk sokaságból közösséget, pusztulásból értéket, egy élhető, szerethető várost. Gazdagítani akarjuk a közösséget, mely mindig is a hátunk mögött állt, mert nem csupán egy közösséghez, de egy közösségnek is tartozunk” – húzta alá. Mint rámutatott, számára Boldog Gizella élete és a 2023-as Boldog Gizella-díjasok pályája, munkássága ugyanazt üzeni: otthonról hazatalálni, felelős döntéseket hozva gondoskodni a ránk bízottakról, szűkebb és tágabb közösségünket szolgálni, hűségesnek maradni hazához, nemzethez, városhoz, családhoz és önmagunkhoz.

Nagyszerű kezdeményezés, hogy Hódmezővásárhelyen díjjal állítanak emléket Szent István feleségének, társának, Boldog Gizella királynőnek – fejtette ki már Miklósa Erika Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, valamint, a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke. „Boldog Gizella a magyar történelem egyik legnagyobb államférfijának volt mindvégig hűséges szövetségese, ebben az erős kötelékben maga is részese volt az államalapításnak és annak, hogy hazánk az európai kultúra része lett. De társa, szövetsége volt férjének a kereszténységben és a hazafiasságban is” – részletezte. Ennek kapcsán megemlítette, Gizella alázatos, türelmes magatartása megfogalmazódik Szent István Intelmeiben is, melyek a magyarság és a kereszténység örök összetartozását hirdetik.
A művésznő szerint a hazafiasság a mai napig olyan fontos, hétköznapi magatartás, mely abban is kifejeződik, hogy megbecsüljük Magyarországot, magunkat és másokat is. „Nagyon örülök neki, hogy önök megbecsülik azokat, akik sokat tesznek Hódmezővásárhelyért, a helyi közösségért, megbecsülik orvosaikat, művészeiket, tanáraikat” – foglalta össze.
A 2023. évi Boldog Gizella-díjakat Miklósa Erika, Lázárné Megyeri Zita és Kószó Péter nyújtották át Sonkoly Tibornak és Imre Mihálynak. Sonkoly Tibor egy mondást idézve úgy fogalmazott: „Senki sem lehet próféta a saját hazájában, de büszke Boldog Gizella-díjas azért lehet”. Imre Mihály pedig arról vallott, mit jelent számára a vásárhelyiség, a hely szelleme, a genius loci, s köszönetet mondott azért, hogy a szervező alapítvány, közösség az értékes, jeles eszméket képviseli ebben az ordas eszméktől áthatott korszakban is.
A gálaműsorban népdalokat adtak elő Kotormán Barka Ilona és Kotormán Iringó Szejke, a 2019-es Fölszállott a Páva énekes kategóriájának győztesei, s fellépett Kelemen Barnabás Kossuth- és Prima-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia professzora, valamint Kokas Katalin érdemes hegedűművész és lányuk, Kelemen Hanna színésznő is.
Nézzék meg az ünnepségen készült fotóinkat!
Tekintsék meg az idei díjazottakkal, Sonkoly Tiborral és Imre Mihállyal készített portréfilmeket!