Megérkezett a Csanádpalota új emlékűvéhez szükséges kéttonnás mészkő

A tömbbe faragják bele a 600-as számot, így állítanak emléket a település alapításának.
Beszállították a csanádpalotai Román-Magyar Barátság Házának udvarára azt a 2 tonnás fehér mészkőtömböt, mely az új emlékmű központi részét fogja képezni. Szügyi László, a Páneurópai Kulturális Egyesület művészeti vezetője a Rádió 7-nek elmondta: magyarországi és határon túli képzőművészeket kértek fel arra, hogy egy alkotótábor keretében közösen készítsék el város alapításának 600. évfordulójára szánt emlékművet. A hatalmas tömbbe faragják bele a számot, melyet majd kopjafát vesznek körül.
Szügyi Lászlótól megtudtuk: nem csupán az emlékmű elkészítése közös munka, hanem a hozzá szükséges alapanyagok beszerzése is. A művészeti vezető kifejtette: egyrészt az egyesület pénzéből vásárolták meg a követ, másrészt a faárut egy magánvállalkozás felajánlásának köszönhetően sikerült.
Fotó: Páneurópai Kulturális Egyesület Facebook-oldala