Erdélyi turnéra is készül a makói Forgatós

Makó egyik testvértelepülésén, Csíkszeredában is bemutatják az Egy gondolat bánt engemet.
A nagysikerű hagymaházi bemutatóval nem ért véget a makói Forgatós Táncegyüttes Egy gondolat bánt engemet című történelmi táncjátékának a színpadra állítása.
Doktor-Bagaméri Andrea, az együttes asszisztense a Rádió 7-nek arról számolt be, hogy a Nemzeti Kulturális Alap sikeres pályázatának köszönhetően még négy magyarországi városba viszik el Petőfi életét bemutató produkciót.
Vállalkozások, illetve magánszemélyek jóvoltából egy erdélyi körút is szerepel a sorozatban. Az asszisztens hozzátette: ezen kívül a pécskai önkormányzat is szeretné, ha fellépne náluk a Forgatós.

Doktor-Bagaméri Andreától a Rádió7 megtudta: nagy öröm a számára, hogy ilyen sok embert érdekel a magyarságtudat és azon belül segítenek is abban, minél több helyre el is jusson. Az asszisztens kifejtette: a sorozat zárása várhatóan Gyomaendrődön lesz. Azért itt, mert a város táncegyüttesével közösen mutatják be ezt a darabot.
Fotók forrása: Forgatós Táncegyüttes Facebook oldala