Az ifjúsági ernyőszervezetek hangsúlyozzák: a teljes Kárpát-medencében kell gondolkodni

Nincs annyi magyarországi fiatal, hogy nélkülözni lehetne a külhoniakat, ezért a teljes Kárpát-medencében kell gondolkodni – állapították meg a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik csütörtök délelőtti panelbeszélgetésének résztvevői.
Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára, Edmár Attila, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK – a magyarországi és határon túli magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztető fóruma) elnöke, valamint Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT – a magyarországi ifjúsági szervezetek ernyőszervezete) elnöke arra keresték a választ, milyen szerepet szán a minisztérium a két szervezetnek.
A helyettes államtitkár szerint a legfontosabb cél olyan életkörülmények kialakítása, amelyek szavatolják a megélhetést a szülőföldön. Ezért már a fiatalok életkezdését is támogatják, de segítséget nyújtanak nekik a fontosabb életeseményeknél is. A magyar kormány az ifjúsági szervezeteken keresztül partnereket biztosít az érintett 14-35 év közötti korosztálynak – mondta a helyettes államtitkár – hozzátéve: rendszeres kapcsolatot ápolnak a két szervezettel, hangsúlyt fektetve a közösségépítésre a határon túli fiatalok esetében is. Utóbbiról szólva elhangzott, hogy a másfél száz tagszervezetet számláló MIK és NIT magyar ifjúsági térben gondolkodik, mivel nincs annyi magyar fiatal, hogy nélkülözni lehetne a külhoni magyarokat, ezért az egész Kárpát-medencében kell gondolkodni.
Nagy-Vargha Zsófia elmondása szerint a KIM a szervezetek működési költségeihez járul hozzá, de támogatja őket gyermek- és ifjúsági pályázatokon való részvételben, mentális egészségprogramban, nemzeti tehetségprogramban, a fiatalok vállalkozóvá válásában is. Az elhangzottakat Edmár Attila azzal egészítette ki, hogy nemzetközpontúan kell gondolkodni, nemzetpolitikai munkát kell végezni.
Fotó: MTI/Veres Nándor