Ezer fővel dübörög az ÁGOTA® Tábor

Az ÁGOTA® Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója közösen szervezi meg az Állami Gondozottak Országos Találkozóját, vagyis a 26. ÁGOTA® Tábort.
A rendezvényt idén ismét saját otthonukban, a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson található ÁGOTA Falván rendezik meg.

A rendezvényen több mint félszász gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermek táborozhat, akikkel tíz napon át segítő szakemberek, pedagógusok és terapeuták valamint képzett önkéntesek foglalkoznak. A segítőkkel és egyéb közreműködőkkel, vendégekkel együtt összesen mintegy ezer fő vesz részt 2023. július 21-31. között az ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központban zajló eseményen, ahová az ország minden megyéjéből érkeznek a 7-18 év közötti, lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek és fiatalok.
Ez az egyetlen olyan nyári program, amely nem csupán élményt jelent, hanem terapeutikus jellege miatt gyógyítja a sok traumán átesett, családjukat vesztett gyermekek lelkét valamint erősíti önbizalmukat. Éppen ezért vált a Gyógyító Szent Erzsébet-táborok részévé.

A táborban a „KÁSZPEM” (szenzitív pedagogikoterápia) szemléletrendszer alapján élményprogramokba ágyazott kliens csoportos foglalkozásokkal építik, fejlesztik a családjukból kiemelt gyermekek önbizalmát, jövőképét. Ettől olyan egyedi hangulatú és hatásos az itt eltöltött idő, amit a gyermekek csak úgy neveznek: „tíz napos mennyország”.

Az ÁGOTA Közösség célja, hogy a vér szerinti családjukat nélkülöző fiatalok megtapasztalhassák az elfogadást, a szolidaritást és azt a feltétlen bizalmat, melyet nem csak az önkéntesektől, de egymástól is kaphatnak. A tábor 10 napját magas színvonalú élményprogramok színesítik: sportbajnokságok, szépségverseny, Ki mit tud, Roma Est, Toldi verseny, kirándulások, strand, sok vendég fellépő, koncertek stb. Az idei tábor meglepetés vendége Mága Zoltán hegedűművész lesz, aki zenésztársaival együtt kifejezetten a táborozó gyermekeknek szóló műsorral készül.
A közösség mottója: „Reményt ébreszteni, jövőt mutatni, a bizalom sebeit gyógyítani ott, ahol a kiszolgáltatottság az úr…”. Ebben a szemléletben igyekeznek az ÁGOTA Közösség tagjai olyan mintát adni a gyermekeknek, melyben megtapasztalhatják, hogy az érdemeiktől és a környezet sokszor megbélyegző hozzáállásától függetlenül valamennyien feltétlenül elfogadható és értékes emberek, akik hazatalálhatnak ebbe a társadalomba.