Elhunyt a makói kötődésű Lator László

Többször is járt a Maros-parti városban élete során. Gimnazistaként hadifogságba került, majd 1945 karácsonyán talált a családjára Makón.

Az irodalomtörténész, költő, műfordító szerettel járt Makóra, író-olvasó találkozókon vett részt, beszélgetéseken idézték fel a fiatalkori emlékeit. Halálhírét Facebook-oldalán pályatársa, Tóth Krisztina közölte.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéista, tanár, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 95 éves volt.

Lator László Tiszasásváron született 1927-ben, Makón érettségizett, majd felvették az Eötvös Collegiumba, két év múlva viszont kizárták onnan. Az egyetemet még el tudta végezni, magyar-német szakos diplomát szerzett.

Négy évig tanított a körmendi gimnáziumban, majd Budapestre költözött. Később azt írta, hogy bár nem készült eredendően tanárnak, egykettőre felfedezte magában a furor pedagogicust, „de mondhatnám színjátszóösztönnek, komédiáshajlamnak is, kedvemet leltem benne, hogy kapcsolatot tudok teremteni az előttem ülőkkel”. Szemináriumain egyetemi hallgatók nemzedékeit oktatta, számos kortárs alkotónknak fontos mestere volt – írja róla a Könyves Magazin.

A körmendi évek alatt már fordított is, Victor Hugót, La Fontaine-t, Shakespeare-től Cymbeline-t, Kormos István jóvoltából pedig írhatott is, akkoriban például verses mesét. Negyvenkét éves volt, amikor megjelenhetett első verseskötete (Sárangyal).

Lator 90 éves kora felett is aktív volt, vendége volt több irodalmi estnek is. Tóth Krisztina úgy fogalmaz róla: „A szellemi apánk volt. Elviselhetetlen a gondolat, hogy nincs többé.”