Végre megszüntetnék a beláthatatlan makói kereszteződéseket

Rendszeresen panaszkodnak a makóiak, hogy sok helyen a városban szinte életveszélyes kihajtani az utakra, mert nem látnak semmit a bokroktól, fáktól. Erre keres megoldást az önkormányzat.
Szegedi, Almási, Kálvin, Lónyai, Kölcsey, Árpád… csak néhány utca, ahol problémás a kilátás egy másik útra való kikanyarodáskor. Korábban már volt szó róla, hogy önkormányzati rendelet rögzíti azt, hogy minden lakosnak a saját portája előtt kellene rendben tartania a járdát, fákat, bokrokat, nyírni a füvet, takarítani az árkot, csatornát, télen pedig a havat lapátolni.
A közösségi médiában is rendszeresen osztanak meg fotókat arról, éppen hol nem lehet kilátni kanyarodáskor, vagy biztonságosan átkelni a zebrán, ha egyáltalán van zebra. Talán most megoldódhat az áldatlan állapot. Czirbus Gábor képviselő a saját, 7. számú képviselői körzetében már intézkedett. Meghallotta a kéréseket: életveszélyes a Lonovits sugárút és a Szegedi utca találkozásánál a kereszteződés. Sajnos, már halálos baleset is történt ott korábban, és sokadszor számoltunk be arról is, hogy koccanásos, ráfutásos ütközések voltak.

Nem véletlenül, hiszen a forgalmas kereszteződésben, ha valaki az Árpád utca felöl érkezett, szinte semmit sem látott balra a bokroktól, fáktól. A gyalogosoknak pedig nagyon sokat kellett várniuk, ha át szerettek volna kelni a zebrákon. Most, ahogyan a fotókon látszik, kivágták a fákat, bokrokat, amik nehezítették a kilátást.
Czirbus a Promenad24-nek elmondta:
Az elmúlt hetekben is többen kerestek meg azzal, hogy a közterületen található bokrok zavarják a kilátást a közlekedésben, városszerte, nemcsak az én körzetemben. Felmerült a kérdés, hogy mi lenne, ha az önkormányzat hozna egy olyan rendeletet, amiben a bokrok magasságát rögzítenék, tehát ha valahol ez a megengedettnél magasabb, akkor köteleznénk a lakosokat, hogy vágják le. A legutóbbi testületi ülésen szóvá is tettem ezt. Azt kértem, induljon egyeztetés a biztonságtechnikai szakemberek, a közút, rendőrség és az önkormányzat között.

Ha minden jól alakul, akkor a következő, augusztusi testületi ülésen már döntés is születhet erről. A képviselő hozzátette: tudja, hogy a bokrok sok esetben jó célt szolgálnak az ingatlanok előtt, felfogják a nagy port, a vizet, hogy ne a házfalra zúduljon. Bízik abban, hogy születhet egy mindenkinek olyan előnyös megoldás, ami a biztonságos közlekedést sem veszélyezteti.

A frissen kialakított járdaszigetekről elmondta:
A cél az volt, hogy költséghatékony és ésszerű módon tegyük biztonságosabbá a közlekedést, és a zebrán átkelést azon a szakaszon. Közös egyeztetés előzte meg ezt is a szakemberekkel arról, mi lenne a legjobb megoldás, így újabb körforgalom, vagy közlekedési lámpa helyett a járdaszigetek kialakítása mellett döntöttünk. Most már azt látom, ha átkelek ott a zebrán, hogy az autók lassítanak, amikor odaérek, és megállnak, hogy át tudjak menni. Korábban ez nem így volt. Ráadásul itt sokan mennek iskolába is, így külön fontos, hogy ha egy kisgyermek akar átkelni, észrevegyék, és megadják neki az elsőbbséget.
Nem régen számoltunk be róla, hogy a Megyeház utcán, a bíróság, múzeum előtt is biztonságosabbá tették az átkelést, ott a parkoló autóktól nem lehetett kilátni, és zebrát is festettek. Ott bevált ez a módszer, reméljük a város többi pontján is sikerül megoldani a problémát.
Ön tapasztalt valamit ezzel kapcsolatban? Hol nem lehet kilátni még Makón?