Kié lesz a vándorbuzogány? Kiderül jövő hét szombaton a Hód-tavi csata íjászversenyén!

Szerte az országból várhatóak idén is nevezők a Hód-tavi csata íjászversenyére, amit július 15-én szerveznek meg, immár sokadik éve már. Huszonnégy célpont várja a versenyzőket, korhű öltözetben, korhű fegyverekkel mérettetik meg magukat.
Fülöp Csaba, a Hódmezei Őrzők Íjászegyesület elnöke kiemelte, a Kun László Kupára idén is, ahogy eddig is, szerte az országból érkeznek nevezések, de preferált terület a dél-alföldi régió és a Felvidék is.
Az elnök minderről a Rádió 7 A Mi reggelünk műsorában beszélt, ahol elmondta, 24 forduló várja a versenyzőket, akik kora reggel eszközellenőrzésen is átesnek a regisztrációkor.
„10. századi korhű fegyverek, korhű öltözék az elvárás, 10 órakor kezdődik a verseny, ahol összesen 720 pontot lehet gyűjteni a 24 célállomáson. Lesz benne ügyességi rész is, most is korhű ‘csatára’ kell számítani” – összegzett az elnök.
Nemcsak íjászverseny lesz idén sem a Hód-tavi csata emlékére szervezett népszerű eseményen, számos más program, köztük középkori gasztro-lovagi torna is várja a kilátogatókat.
Részletes program!


Ínyvitézek, fegyverbe! Mutassátok meg főzőtudásotokat a Hód-tavi Gasztro Lovagi Tornán!
Nyolcadik alkalommal várják a középkor ízeinek szerelmeseit, akik idén július 15-én csaphatnak össze a nagyon közkedvelt és rendkívül jó hangulatú főzőversenyen, a Hód-tavi Gasztro Lovagi Tornán!
borítókép archív, Promenad24