Konyhai ökotextilekkel mutatkozott be a vásárhelyi textilvarró

Oláh Judit mindig újabb és újabb dolgokkal rukkol elő. A makói Kiskaska látogatói is imádták termékeit.
A legutóbbi makói Kiskaskára első alkalommal hozta el egyedi készítésű textilmunkáit a hódmezővásárhelyi Oláh Judit. A Judit mama varrományai ötletgazdája a Rádió 7-nek elmondta: nyugdíjas pedagógusként kezdett el varrással foglalkozni. Kilenc éve a családjától kapott ajándékba egy varrógépet, és ezt követően autodidakta módon sajátította el a különböző fortélyokat. Hozzátette: mindig újabb és újabb dolgokkal rukkol elő, az őszi Hagymafesztiválra is hoz egy érdekességet.
Oláh Judit elárulta: a munkáira nem csupán az a jellemző, hogy egyediek és praktikusak, hanem fontos számára a környezettudatosság is. Ez azt jelenti, hogy elsősorban ökotextileket készít, vagyis arra törekszik, hogy az eldobható műanyag termékek helyett a tartós anyagok kerüljenek az előtérbe. Főleg a konyhában használható dolgok kerülnek ki a vásárhelyi műhelyéből.