A Dzsungel könyvét mutatták be az ifjú színjátszók Makón

A Dzsungel könyvének bemutatójával zárult pénteken Makón a VargaBalett Táncműhely által szervezett 10. Kocsis György Színjátszó Tábor.
Az egyik táborvezető, Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze úgy tájékoztatott, hogy a hét folyamán a gyerekek megismerkedtek a színjátszás alapjaival.
Hozzátette: sokkal fogékonyabbak, könnyebben tanulnak, mint a felnőttek.

A VargaBalett Táncműhely tehetséggondozó programja túl azon, hogy évről-évre nagyszerű lehetőséget teremt a színház világával ismerkedni a kisiskolásoktól a kamaszokig több korosztálynak, hűen őrzi a Maros-parti városból származó, fiatalon elhunyt tehetséges énekes-színész emlékét.
Két éve, a Valahol Európában című darabbal kezdődött és tavaly a Pál utcai fiúkkal folytatódott az a sorozat, hogy ismert musicalek keresztmetszetét mutatják be a záró előadáson a szülőknek és a családtagoknak a táboros gyerekek.
fotók radio7.hu