Egy személyben több feladatot is ellát a maroslelei védőnő

Opre Ágnes folyamatosan képzi magát, hogy minél több embernek tudjon segíteni.
A három évtizede ezen a pályán dolgozó Opre Ágnes elmondta: mivel megszerezte a mentálhigiénés szakemberi diplomát, illetve folyamatosan vesz részt a kötelezőkön túl egyéni képzéseken is, ezért az orvosi rendelő mellett működő tanácsadóban sokrétű problémakört meg tud oldani. Hozzátette: a célja az, hogy a marosleleieknek ne kelljen a szomszédos városokba utazniuk azért, ha különféle szaktanácsokra van szükségük.

Opre Ágnes szerint egyébként a képzések egy része azért is fontos, mert ezek által a saját önismeretét erősíti. A szakember kifejtette: erre azért van nagy szüksége, mert emberekkel foglalkozik és úgy sokkal könnyebben tud másokon segíteni, ha tisztában van önmagával.