Komoly téma, mókás és vicces köntösben: a szegedi Gyermekintenzív Osztályról írt mesekönyvet Kollár Árpád

A Szuperhősök a Klinikán mesekönyv nemcsak megtörtént, csodás gyógyulásokat mutat be, az ott dolgozók áldozatos munkáját is közel hozza, illetve célja az is, hogy a gyerekek és a felnőttek se féljenek a kórháztól.
Írói élete egyik legnehezebb feladata volt megírni ezt a könyvet Kollár Árpádnak, hiszen a téma nagyon komoly, neki pedig mesekönyvbe kellett ezt önteni – vallott erről az író a Rádió 7-ben.
„A Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek Alapítvány részéről fogalmazódott meg az ötlet, és Tajti Zsanett, az osztály egyik orvosa keresett meg, hogy szeretnének egy mesekönyvet, ami róluk szól, ami egyben oldja azt a szorongást is, ami az emberek nagy részét és a gyerekeket is érinti, ha meghallja, hogy kórház. Megragadott a lelkesedésük és az áldozatos munkájuk, de írói életem egyik legnehezebb feladata volt. A első kérdésem az volt, hogy komoly legyen-e? Hiszen egy komoly téma. A komoly téma maradt, de tele van fénnyel, viccességgel, puhasággal, mesével, plüssel és persze valós gyógyulások történetével” – mondta Kollár Árpád, aki terepmunkát is végzett, az osztályon orvosokkal, ápolókkal is beszélgetett, és eset leírásokat is kapott.
Ez alatt derült ki, hogy van olyan orvos, aki például majmos pólót hord a kis betegek kedvéért, de egyébként is színesen igyekeznek öltözni az ott gyógyítók a kicsik miatt, de van olyan nővérke, aki palacsintával kedveskedik. A terepmunkán olvasott történetek közül Kollár Árpád egy plüssvizsgálatot emelt ki, volt egy kisgyerek, aki félt a tüdejét vizsgáló géptől, így aztán a orvosok először a plüssét vizsgálták meg, így aztán a gyermek félelme is csökkent.
Kollár Árpád úgy összegzett, a mesekönyvben a orvosi eszközök sem félelmetesek, mindegyikük a gyógyulást hivatott szolgálni a műben is.

Mesekönyvet írtak a szegedi Gyermekintenzív Osztályról
A Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek alapítvány és a Csimota Gyerekkönyvkiadó közös gondozásában igazán különleges mesekönyv jelent meg az Ünnepi Könyvhétre. Kollár Árpád író és Maros Krisztina illusztrátor Szuperhősök a klinikán című mesekönyvének izgalmas gyógyulástörténetei bepillantást nyújtanak egy valódi intenzív osztály nem mindennapi életébe.