Augusztusig izgulhatunk, a vásárhelyi mestercukrász Tihanyi Harangszója lesz-e az Ország Cukormentes Tortája

Mint megírtuk, Benczur Sándor, a vásárhelyi Marcipán Cukrászda mestercukrásza is bejutott a döntőbe, az Ország Cukormentes Tortája lehet az általa megálmodott Tihanyi Harangszó elnevezésű finomság. Csütörtökön tartották meg a 6 cukrásznak a végső megmérettetést.
Korábban azt írtuk, Benczur Sándor, a Marcipán Cukrászda mestercukrásza Tihanyi harangszó nevű tortájával kápráztatta el az ítészeket az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája verseny elődöntőjében.
„Cukor- és gluténmentes tortát kellett készíteni, ami mindig nagy kihívás, hiszen ezek az alapanyagok másképp működnek, mint a hagyományos cukrok vagy lisztek. A torta piskótájához mandulalisztet is használtam, édesítőszernek pedig a nekem már jól bevált xilitet és eritritet” – nyilatkozta akkor megkeresésünkre Benczur Sándor.

Tihanyi harangszó tortája levendulás-áfonyás csokoládés, és természetesen most is tartalmaztak a rétegek ropogós elemet és zselét is a krém mellett. Előbbi puffasztott rizses csokoládés, a torta ízvilágánál pedig mint mindig, most is törekedett Benczur Sándor a harmóniára, hogy ne legyen se túl édes, se túl savanykás, a két íz jelen legyen és kiegészítse egymást. A gyümölcs zselébe egyébként a levendulán és áfonyán kívül egy kis fekete szeder is került.

Még akkor írtuk szintén,hogy május elején küldik ki az ítészek minden cukrásznak, min kellene változtatniuk, és akkor a döntőbe jutott tortákat újra el kell készíteniük majd. Ekkor még egy bírálat következik, majd június 8-án a szakmai zsűri előtt kell elkészíteni a tortát, bizonyítva a helyszínen, hogy a receptúra tényleg működik.

Megvolt a döntő, de a nyilvános eredményre várni kell, egészen augusztus közepéig. Megkerestük Benczur Sándort a döntő után, nem mondhatja el az eredményt, de annyit elmesélt lapunknak, úgy érzi, kitett magáért.
Izgatottan várjuk a nyilvános eredményt! 🙂

A döntőbe egyébként makói torta is bejutott, íme a csütörtökön döntőzősök:
- Tökmag málna – Novák Ádám, Csonka László, Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged
- Kikelet – Lawal-Papp Zsófia, Papp Cukrászda, Makó
- Álmos hercegnő – Kenyeres Gabriella, Kollár Kinga, Auchan Magyarország, solymári telephelyének cukrászdája
- Tihanyi harangszó – Benczur Sándor, Marcipán Cukrászda, Hódmezővásárhely
- Randevú – Raffer Gabriella, G&D Kézműves Cukrászda, Somoskőújfalu
- Csoko-Love – Gyuris László, Reisinger Ferenc, Virág Cukrászda, Szeged

Egy falat Kikelet? Makói lehet az ország cukormentes tortája
A cukor- és lisztmentes finomságot Lawal-Papp Zsófia álmodta meg.

Vásárhelyi mestercukrász tortája az Ország Cukormentes Tortája döntőjében!
Benczur Sándor, a Marcipán Cukrászda mestercukrásza Tihanyi harangszó nevű tortájával kápráztatta el az ítészeket az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája verseny elődöntőjében.
Fotók Egy Csepp Figyelem Alapítvány Facebook oldala