Makón kiderült: a nők érdekében alapították meg a Férfiak Klubját

Bedő Imre, a mozgalom alapítója szerint meg kell erősíteni a férfi-nő szövetséget.
Makói középiskolásoknak tartott előadást a Férfiak Klubjának alapítója. Bedő Imre a Rádió 7-nek elmondta: elsőre talán furcsának hangozhat, de a mozgalmat a nők érdekében hozta létre. A mai világban ugyanis a karrierépítés lassan eltávolítja a férfiakat a családjuktól, a párjuk szinte magára marad a gyermeknevelésben. Bedő Imre hozzátette: előadásaiban erre hívja fel a figyelmet, valamint megoldásokat kínál a férfi-nő szövetségének erősítésére, de arról is beszél, egy-egy vállalkozásban milyen a jó vezető.
Bedő Imrétől megtudták: a jó vezető nem hátradől, hanem karmesterként irányítja a vállalkozását. A mozgalom alapítója kifejtette: a cégvezető felelős mindenért, a vállalkozás sikeréért, de a beosztottjaiért is. Ennek érdekében kell dolgoznia.
Fotó: Rádió 7