Téglával verte be az üzletetek ajtaját a szegedi férfi, hogy piát és csokit lopjon

Nem kispályázott, két üzletből mintegy 1,2 millió forint értékű árult emelt el a 39 éves betörő. Most azonban bíróság elé áll.
A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki két üzletbe betört Szegeden – értesült a Promenad24.
A megalapozott gyanú szerint a 39 éves betörő 2022. szeptember 25-én hajnalban Szegeden téglával betörte egy üzlet ajtaját, és onnan több mint 200 ezer forint értékben lopott el alkoholos italokat. A rendőrök azonosították a helyi férfit, akit napokon belül gyanúsítottként kihallgattak a Szegedi Rendőrkapitányságon. A nyomozók megállapították, hogy a feltételezett elkövető augusztusban is azonos módszert alkalmazva tört be egy másik boltba, akkor csaknem 1 millió forintnyi alkohollal, édességgel és kozmetikummal távozott.
Ellene lopásbűntett elkövetésének magalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Szegedi Járási Ügyészség részére – tájékoztatott a rendőrség.
Fotó: Police.hu