Ilyen még sose volt Vásárhelyen! Légtánc Gála lesz július elsején

Nagy álma vált valóra a Pole Magic Rúdtánc Stúdió Hódmezővásárhely-ISE Innovatív Sportok Egyesületének. Az első Légtánc Gála Hódmezővásárhely programra 51 fellépéssel készülnek, rudas, karikás és selymes produkciók is lesznek, egy igazi show!
Több mint száz tanítványa van jelenleg a Pole Magic Rúdtánc Stúdiónak, egyre népszerűbbek a gyerekek körében is – tudtuk meg Bartyikné Oláh Gabriellától, a stúdió vezetőjétől, aki a Rádió7-nek nyilatkozott a Vásárhelyen egyedülálló programról, amit már évek óta dédelget.
„A Légtánc Gála egyik fő célja, hogy megmutassuk a tanítványainkat, a koreográfiák is úgy lettek összeállítva, hogy a fellépők egyéni stílusa is megmutatkozzon és a légtorna mind az öt szakága jelen lesz. Bő három órás lesz a gála, rengeteg eszközcserével, nagyon komoly eszközháttér kell ehhez és egy igazi show lesz, amire már lázasan készülnek a növendékek. A tanítványok egyébként 8-tól egészen 50 éves korig vannak nálunk” – részletezte Bartyikné Oláh Gabriella.

Hozzátette, a gyerekek körében is egyre népszerűbb ez a sportág, imádják, és bár nagyon komoly szabályi keretek között végezhetik ezeket a tornákat, mindent betartanak, csak csinálhassák.
„Ez az egyik legnagyobb öröm nekem, látni, ahogy örömmel, mosolyogva mozognak a gyerekek” – tette még hozzá a stúdió vezetője, aki azt is elmondta, a legkisebbeknek gyakran választanak témát is, egy mesét például, így még nagyobb örömmel gyakorolnak.

Tábort is szerveznek nyáron, a sportág iránt érdeklődőknek, július 10-14-ig, illetve augusztu 7 és 11 között.