A baloldal új vásárhelyi véleményvezéréből kitört a liberális, női érzékenység

Kovács Szabinát nehéz lenne azzal vádolni, hogy túlzottan szolidáris lenne a polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselőnővel, akit Fejes Péter képviselő a beleegyezése nélkül érintett, simogatott.
Kitört a liberális, női érzékenység Kovács Szabinából, a baloldal új vásárhelyi véleményvezéréből, Márki-Zay Péter üdvöskéjéből. Ja, nem…

A tanárNŐ egy a városházi propagandamédia oldalán megjelent kommentje szerint nevetségesnek – igen, jól értik: nevetségesnek – tartja az önkormányzatot érintő szexuális zaklatási botrányt. Jelesül azt, hogy Fejes Péter (MMM – Tiszta Vásárhelyért) képviselő akarata és beleegyezése nélkül fizikailag közeledett egy a hivatalban dolgozó köztisztviselő hölgyhöz, aki kellemetlenül élte meg a politikus érintését, simogatását. A pedagógusként dolgozó, de mostanában inkább politikai aktivistának tűnő Kovács Szabinát bizony nehéz lenne azzal vádolni, hogy túlzottan szolidáris lenne a jogi irodán dolgozó nőtársával, akit inzultus ért. (Annál inkább úgy tűnik, hogy Márki-Zayék segítségére rohanna a világhálón a súlyos ügy szégyenteljes bagatellizálásában.)
Hab a tortán, hogy a baloldal „ártatlan mártírja” a „fidkányozással” is képtelen leállni.
A stílusa önmagát minősíti. Minősíthetetlen.
Illusztráció: Pixabay.com