Tatár Zoltán: súlyos titkot rejteget Márki-Zay

A volt hivatalvezető szerint bebizonyosodott, hogy nem kémkedett senkinek, az általa megnyitott iratban viszont olyan információk vannak, amelyeket Márki-Zay Péter igyekszik eltitkolni. Az is kiderült, Kis Andreával közösen indítottak személyiségi jogi pert a polgármester ellen.
Újabb fordulat a polgármesteri hivatal információbiztonsági botrányában! Tatár Zoltán volt jegyző a legfrissebb Facebook-bejegyzésében azt írtja, a keddi rendkívüli közgyűlésre készült előterjesztésből egyértelműen kiderül, semmiféle kémkedést nem követett el, nem továbbított senkinek semmiféle szupertitkos anyagokat. Vagyis „ordas nagy hazugság” volt, amikor Márki-Zay Péter kémkedéssel vádolta.
Ennél azonban érdekesebb és izgalmasabb, hogy a korábbi hivatalvezető szerint az anyag, amit vezető jogtanácsosként a városházán megnyitott, olyan információkat tartalmat, melyeket Márki-Zay igyekszik eltitkolni a vásárhelyiek elől. Tatár így fogalmaz:
„Sokan követelik a nyílt ülést, azonban még senki sem tette fel polgármester úrnak a kérdést: ugyan árulja már el, milyen szupertitkos adatokat ‘szivárogtattam’ én ki a hivatal munkatársainak! Csak úgy, a nyíltság jegyében. Ha már nyílt ülés, legyen mindenben az! Én ezt nem árulhatom el, hiszen védett személyes adatokat eddig sem adtam ki, ezután sem fogok. Azonban polgármester úr megteheti. Szóval, árulja már el a nyilvánosságnak, miről van szó! Pls.”
Tatár Zoltán bejegyzéséből az is kiderül, Kis Andrea képviselővel, korábbi alpolgármesterrel közösen indítottak személyiségi jogi pert a Szegedi Törvényszéken Márki-Zay Péter ellen, aki – mint lapunk beszámolt róla – többször is súlyos állításokat fogalmazott meg a nyilvánosság előtt kettejük kapcsán, így például lényegében az általa vezetett önkormányzat elleni „összeszövetkezéssel” és kémkedéssel is vádolta őket.
Címkék:
Hódmezővásárhely Márki-Zay Péter önkormányzat Fidesz polgármester közgyűlés KDNP Cseri Tamás Kis Andrea Polgármesteri Hivatal jegyző Horváth Zoltán Márki-Zayné Vincze Felícia Tatár Zoltán jogsértés rendkívüli közgyűlés törvénysértés cirkusz Angyal Zsolt információbiztonsági incidens informatikai incidens politikai cirkusz