Május elsején is jótékonykodik Benkő Zsolt, de az egykori Tegehalmi Iskola emlékművét is felkereste

Számos tanyát keresett fel ma a települési képviselő, a Szentesi útfélen, hogy tartós élelmiszercsomagokkal lepje meg az ott élőket.
„A Húsvét előtt megkezdett tartós élelmiszer adományozást fejeztem be, köszönet a Johannita Segítő Szolgálatnak! A múlt hét folyamán, a Kapcsolat Központ, Kagylóhéj Család és Gyermekjóléti Központ számára is adtam át adományt, így fel tudják használni, az intézményt felkereső családok számára!” – írta a politikus.

Hozzátette, ha már erre járt, felkereste az egykori Tegehalmi Iskola emlékművét is, amelyen az iskolában valamikor tanító pedagógusok névsora olvasható és látható egy térkép is, melyen beazonosítható, az iskola egykori helye.