Kis fizikusok versenyeztek a Szent Józsefben

A Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában tartották meg a Kis Fizikusok Kistérségi Versenyt.
Az intézmény tudatta: 3 városból érkeztek a 4 fős csapatok 7-8. évfolyamból, akik a délután során fizikával kapcsolatos tudásukat 6 állomás kincskereső feladványain keresztül mutatták meg.

Minden állomáson játékos tevékenységgel és feladatlapokkal foglalkoztak. A feladványok és játékos feladatok során fel kellett ismerni a már megtanult fogalmakat, jelenségeket. Így alkalmazniuk kellett az összefüggések felismerésére a Da Vinci hidat, a tehetetlenség törvényét, mindemelett papírrepülőt hajtottak, méréseket folytattak.
A feladatlapokon rejtvények, asszociációs játékok és anagrammák várták a térség kis fizikusait.
A verseny szervezője Balogh Edina volt.

Eredmények:
1. Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hódmezővásárhely
Csapattagok:
Vígh István Csaba, Majsai Attila, Nagy Ákos Levente, Búz Levente
2. Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely
Csapattagok:
Kocsis Botond, Sallai Dominik, Ruza Áron, Sosterics Dávid
3. Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hódmezővásárhely
Csapattagok:
Varga Nóra, Kovács Bence, Szabó Bátor Botond, Kokovai Márk
4. Németh László Gimnázium és Általános Iskola, Hódmezővásárhely
Csapattagok:
Szent-Imrey Álmos, Farkas Kevin, Dékány Botond, Szép-Kristóf Csaba
5. Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hódmezővásárhely
Csapattagok:
Oláh Dorka, Szűcs Kamilla, Medve Réka Csenge, Huszka Brigitta
6. Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hódmezővásárhely
Csapattagok:
Tejes Laura, Kopunovics Lilla, Lázár Zsigmond Bertalan, Huszár Gábor
Mindenkinek gratulálunk!
Forrás: Bodrogi Klára