Térségi szavalóversenyt rendeznek a makói könyvtárban

Térségi szavalóversenynek ad otthont csütörtök délelőtt 9 órától a makói József Attila Városi Könyvtár.
Szikszai Zsuzsanna igazgató a Rádió 7-nek arról számolt be, hogy a Petőfi 200 emlékév kapcsán a forradalom költőjének egy-egy versével nevezhettek a megmérettetésre a makói, illetve a környékbéli általános, valamint középiskolák diákjai. Az igazgató hozzátette: az ismert költemények mellett olyanok is elhangzanak majd, melyeket csak nagyon ritkán lehet hallani.
Szikszai Zsuzsannától a Rádió7 megtudta a szavalóversenyekkor mindig figyelembe veszik azt, hogy van-e valamilyen évforduló. Az igazgató kifejtette: tavaly például József Attila költeményeit szavalták el a diákok, hiszen 2022-ben volt épp 100 éve annak, hogy Makón megjelent a fiatal poéta Szépség koldusa című kötete.