Négy stílus – egy kiállítás Kiszomboron

Transzformáció címmel közös kiállítása nyílik szombat délelőtt fél 11-kor a kiszombori Rónay Tibor Udvarházban Ádók Zsanett fotóművésznek, Nagy Mihály grafikusnak, Lőrincz Mária Magdolna festőművésznek és Bárdi Andrea fafaragónak.
Bárdi Andrea a Rádió 7-nek elmondta: igen izgalmas lesz a tárlat, hiszen négy különböző stílust láthatnak majd együtt az érdeklődők. Bárdi Andrea hozzátette: ráadásul ő fest is, így a faragványai mellett festményeket is a kiszombori kiállításra.

A művész hozzátette, nem számít ritkaságnak, hogy más és más területen dolgozó művészek közösen állítsanak ki. A makói fafaragó kiemelte: ezek az alkalmak arra is kiválóak, hogy még jobban megismerjék egymás munkáit.