Motoros napot tartanak Makón

Ma az egész nap a motorokról szól.
Most először rendeztek ilyet a Maros-parti városban. Már délelőtt elkezdődtek a programok. A gyerekeknek akadálypályát is állítottak. Veterán motorok is érkeztek, és külföldi vendégek is csatlakoztak a programokhoz. A 43-as főut főtéri szakaszát lezárták, végig lehet sétálni, hogy megnézzük a kétkerekűeket. Kiváló családi program szombaton délutánra!

Hegedűs Dániel az esemény szervezője elmondta:
Nagyon örülünk neki, hogy ilyen sokan jöttek. Nemcsak helyi motorosok vannak velünk, hanem a térségből, sőt Szlovákiából is érkeztek motorosok. Volt, aki Tatabányáról reggel öt órakor indult, hogy ideérjen hozzánk. Szegedről is jöttek, Kecskemétről, Mezőtúrról, Romániából… Vezetéstechnikai tréninget tartottunk, utána kettő órakor lesz a motoros felvonulás. Lesz még szépségverseny, decibel mérés, lassúsági verseny, stunt show.
A rendezvény egészen este 6 óráig tart, még nem késő elindulni.
