Lakossági fórumot rendeznek Csanádpalotán

Az érdeklődőket kedden délután 5 órától a Kelemen László téren várják.
Lakossági fórumot tartanak kedden délután 5 órától a csanádpalotai Kelemen László téren. Perneki László polgármester a Rádió 7-nek elmondta: a jelenlévőket tájékoztatják az önkormányzat idei költségvetéséről, a testület által meghozott fontosabb döntésekről, rendeletekről. Az ismertetők elhangzása után a lakosok is kérdéseket tehetnek fel, illetve véleményt is mondhatnak. A polgármester hozzátette: a fórumon a fejlesztési tervek is szóba kerülnek, köztük az egyik kiemelt az orvosi rendelő várható felújítása.
Perneki László elárulta: a csanádpalotai önkormányzat számára fontos, hogy a lakosok megismerjék, miként szeretnék fejleszteni a várost. A polgármester hozzátette: öt nagyobb pályázatot is beadtak már, ezek közül a legjelentősebb – az orvosi rendelő korszerűsítése mellett – a művelődési ház felújítása.
Fotó: Rádió 7