Már óvodások is boxolnak Makón

A Makó Budo Klub szakosztályaiban már óvodásokkal is foglalkoznak.
Márton Imre elnök a Rádió 7-nek elmondta: a legtöbb kisgyermek az aikidót, illetve az ökölvívást választotta, így ebben a két szakosztályban korcsoportra bontva edzenek velük. Ennek köszönhetően folyamatos az utánpótlás-nevelés. Az elnök kifejtette: a klub egyik legsikeresebb bokszolója, Körömi Ábel is egykoron óvodásként kezdett, most pedig a magyar válogatott keret tagja, tavaly az Európa Bajnokságon ezüstérmet szerzett.
Márton Imrétől megtudtuk: a klub legfontosabb feladata, hogy minél több kisgyermekkel megszeretessék a rendszeres testmozgást. Az elnök kifejtette: ennek érdekében nyílt napokat is szerveznek, így a gyerekek és szüleik megismerhetik azt, mivel is foglalkoznak a különféle szakosztályokban.
Forrás: radio7