Hétvégétől feloldják a látogatási tilalmat a vásárhelyi idősotthonban

További jó hír, hogy a húsvéti ünnepekre való tekintettel kibővített látogatási idővel is várják a hozzátartozókat.
Véget ér a február 28-ával az influenzajárvány kapcsán elrendelt látogatási tilalom a hódmezővásárhelyi idősotthonban – közölte kedden Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója.
A szakember a Rádió7-nek elárulta, a háziorvosukkal egyeztetve a napokban született meg a döntés, miszerint április 1-jétől, szombattól ismét fogadják a látogatókat a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában. Sőt, kibővített látogatási idővel szeretnék segíteni a kapcsolattartást az időseik és hozzátartozóik között. „Hétfőtől péntekig minden nap 16 és 17 óra között lesz látogatási lehetőség, szombatonként és vasárnaponként pedig megmarad a korábbi 10.30 és 11.30 közötti látogatási idő, de mostantól kezdve e napokon is várjuk a hozzátartozókat a 16 és 17 óra közötti idősávban is” – mondta el.
Bálint Gabriella arról is beszámolt, a látogatási tilalom idején plusz mobiltelefont állítottak be, aminek segítségével az idősek kapcsolatot tudtak tartani szeretteikkel, rokonaikkal, a Kapcsolat Központ munkatársai még az eszköz használatában is segítettek, akinek szüksége volt erre.
A főigazgató ismertette, a húsvétra, a kereszténység legnagyobb ünnepére készülvén további kibővített látogatási lehetőséget is nyújtanak a hozzátartozóknak. Ez azt jelenti, hogy nagypénteken, nagyszombaton, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn is egyaránt 10.30 és 11.30, valamint 16 és 17 óra között fogadják a látogatókat az intézményben.
Bár a járvány lecsengőben van, s a látogatási tilalom is véget ér, Bálint Gabriella továbbra is minden érkezőt arra kér, alaposan fertőtlenítsen, s viseljen maszkot az idősek védelmének érdekében.
Még egyszer az új látogatási rend a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában április 1-jétől:
- Hétfő: 16.00-17.00
- Kedd: 16.00-17.00
- Szerda: 16.00-17.00
- Csütörtök: 16.00-17.00
- Péntek: 16.00-17.00
- Szombat: 10.30-11.30 és 16.00-17.00
- Vasárnap: 10.30-11.30 és 16.00-17.00
Húsvétkor:
- Április 7-én (NAGYPÉNTEK): 10.30-11.30 és 16.00-17.00
- Április 8-án (NAGYSZOMBAT): 10.30-11.30 és 16.00-17.00
- Április 9-én (HÚSVÉTVASÁRNAP): 10.30-11.30 és 16.00-17.00
- Április 10-én (HÚSVÉTHÉTFŐ): 10.30-11.30 és 16.00-17.00