Pikali Gerda a Jászai Mari-díjról a Rádió7-ben: Vásárhelynek szeretném ajánlani a díjamat

„Tele van a szívem boldogsággal, hálával, szeretettel, de még kavarognak bennem az érzések. Hatalmas mérföldkő ez minden színész életében” – nyilatkozta a Rádió7 a Mi reggelünk című műsorában Pikali Gerda, Vásárhelyről elszármazott színművész, idei Jászai Mari-díjas, aki egykori tanárait – Árva Lászlót és Simon Ferencet – is felhívta a díjátadó után, mert mint fogalmazott: „ők hittek bennem, támogattak, elindítottak ezen az úton, ma szerintem nélkülük nem tartanék itt.”
Minden nap megsimogatja a plakettet, – amit egyébként az ebédlőasztalon tart – és csipkednie kell magát, hogy nem álmodik. Végtelenül boldog az elismerésért, mint fogalmazott, ez éppen akkora mérföldkő az életében, mint amikor elsőre felvették a színművészeti főiskolára.

„Nagy elismerése ez a munkámnak, jelenleg 6 színházban játszom, 15 darabban, társulati tagja vagyok a József Attila színháznak, ők terjesztettek fel egyébként a Jászai Mari díjra, de mint kiderült az Újszínház és Németh Kristóf Fórum Színháza is, tehát 3 jelölést is kaptam, ezek szerint elégedettek a munkámmal. Hálás vagyok azért, hogy olyan nagy színészekkel, színészikonokkal játszhatok együtt, mint Esztergályos Cecília, Csepregi Éva vagy Galambos Erzsi, akik nagyon szeretnek engem, de én ugyanaz a kislány maradtam lélekben, aki annak idején gyalog vagy biciklivel járt a Bethlenbe. Azt gondolom, sose szabad elfelejteni, honnan jöttél, én pedig Vásárhelyen körül voltam véve szeretettel teli, jó emberekkel. Fel is hívtam egykori tanáraimat a díjátadó után, nélkülük azt hiszem nem tartanék itt. A díjamat Vásárhelynek szeretném ajánlani, hogy ezzel motiváljak, reményt adjak a fiataloknak, hogy merjenek nagyot álmodni. Amikor átvettem a díjat, akkor is a szülővárosomra gondoltam” – mondta a színművész.

Hozzátette, úgy gondolja, hogy az önazonosságon kívül az is fontos, hogy kiálljunk az igazunkért, amiben hiszünk, mindezt természetesen a megfelelő kommunikációs formában, és hogy képviseljünk valamit, ami a szívünk legmélyén van.

Még megtudtuk, Pikali Gerda jelenleg egy próbafolyamat kellősközepén van, késő estig próbál, majd hajnal 1-ig 2-ig szöveget tanul otthon, reggel 6-kor pedig kel és indul a nap.
„Ez most egy nehezebb időszak, de amikor van egy fél napom, akkor azt igyekszünk a férjemmel (Rékasi Károly színész, m.j. a szerk.) nagyon tartalmasan tölteni” – mesélte a művész, aki azt is elárulta, Sírpiknik a címe a mostani új darabnak, ami 3 özvegyről szól és bár tele van humorral, bőven van benne mélység is.
A teljes beszélgetés:

Jászai Mari-díjat kapott Pikali Gerda is, Vásárhely elszármazottja
Mint ahogyan megírtuk, átadták az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére az ország legnevesebb elismeréseit. Köztük van Pikali Gerda színésznő is, aki Vásárhelyen született, és a Bethlenben végzett.
Fotók Pikali Gerda hivatalos Facebook oldala, borítóképen „A király beszéde” című előadást követően Nemcsák Károly a társulat nevében köszöntötte Pikali Gerdát a Nemzeti Ünnepen átvett díjért