Lázár János Makón: nem háborút, hanem békét, nem pusztítást, hanem fejlődést akarunk!

A háború a legfőbb rossz a világon, istentelenség, mert embertelenség. Ezért mindenáron és minden eszközzel meg kell akadályozni. Béke, fejlődés, gyarapodás. Ezt kívánja most a magyar nemzet – fogalmazott a nemzeti ünnep előestéjén tartott makói ünnepségen az építési és közlekedési miniszter. Lázár János teljes beszédét alább közöljük!

Tisztelt Makóiak, Tisztelt Alföldiek, Polgártársaim és Honfitársaim, Hölgyeim és Uraim! 

Magyarország kormányának tagjaként, Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából megkülönböztetett szeretettel és tisztelettel köszöntöm a fáklyagyújtó makóiakat! Köszönöm, hogy ilyen sokan jöttek el, hogy fejet hajtsunk és emlékezzünk 1848 hőseire.

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy az elbukott ügyek: az eltiport forradalmak és a levert szabadságharcok népeként tekintsünk magunkra.  Pedig, ha tágabb összefüggéseiben, szó szerint történelmi léptékben vizsgáljuk a nemzeti históriánkat, ennél sokkal jobb és biztatóbb a kép. Mert a világ igenis „ment elébb” a magyarok forradalmai és szabadságharcai által.  

Történelmi távlatban igenis győztek a forradalmaink.  Igaz, hogy néha csak emberöltőkkel később, mint ’56 esetében, amely végül csak 1989-90-ben győzedelmeskedett. De 1848 ugye jó példa arra, hogy hogyan lesz egy vesztes ügyből nyertes fordulat, hiszen nem sokkal a forradalom és szabadságharc leverése után a kiegyezéssel a magyarok megnyerték a jövőt. És ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a maga korában még széles körben volt népszerűtlen idea a Kiegyezés, és olyan nagyságaink is elutasították, mint Kossuth Lajos. 

Miért mondhatjuk mégis jó szívvel azt, hogy 1867 győzelemre vitte 1848-at, pontosabban a polgári forradalom legfőbb célkitűzéseit? Azért, mert a deáki Kiegyezéssel a márciusi 12 pontból voltaképpen 10 megvalósult.  Néhány területet leszámítva Magyarország újra önálló állam lett. Saját választott parlamenttel, saját kormánnyal, saját kormányfővel. Az ország megbontott közigazgatási egysége helyreállt, visszatért Erdély és a Partium, sőt Fiume és a magyar tengermellék is. Területileg Magyarország újra azzá vált, ami évszázadokon keresztül lehetett: közép-európai nagyhatalommá. A következő emberöltőkben, az 1867-es kiegyezést követő évtizedekben a boldog békeidőkben pedig újra az lett gazdasági és infrastrukturális értelemben is. De hogyan voltunk erre képesek? Hogyan tudtuk Szent István és Hunyadi Mátyás után elérni, megvalósítani a magyar történelem újabb nagy korszakát?

Úgy, hogy össze tudtuk egymással egyeztetni a haza és a haladás, a nemzeti szuverenitás és a polgári fejlődés programját. Mert sem a nemzeti önrendelkezés lényegéből, sem az európai felzárkózás programjából nem engedtünk 1867-ben. Az egyensúlyra, az új egyensúlyra törekvő magyar politika sikeres volt. Ez a siker pedig konkrét eredményekben vált mérhetővé. Magyarország végre hozzá jutott az őt megillető forrásokhoz, gazdaságilag megerősödött. Beruházhatott a saját jövőjébe. Országépítésbe kezdett. Túlnyomó részt 1867 és 1918 között épült ki az a Magyarország, amelyet ma ismerünk és amelyet mi, konzervatívok meg akarunk őrizni. Például azzal, hogy Széchenyi és Baross példáját követve, ma újra önálló minisztériumot szentelünk a közlekedés és az országépítés ügyének. Az új tárca, az Építési és Közlekedési Minisztérium, amelyet vezetni nagy kihívás és megtiszteltetés, a haza és haladás minisztériuma a mai kormányban. Egyszerre kíván tenni a nemzeti hagyományok megőrzéséért és a fejlődésért.

Hölgyeim és Uraim!

A boldog békeidőkhöz azonban nemcsak forradalmi vívmányokra, nemcsak sok-sok makói áldozatra, az országépítés és a polgárosodás korszakaihoz nemcsak forradalomra, hanem békére is szükség van. Béke kellett hozzá a 19. század második felének Magyarországán, de béke kell hozzá most is, a háború árnyékában élő Európában is. Béke a szó szoros értelmében, néhány száz kilométerre tőlünk, Ukrajnában. És béke átvitt értelemben, az európai politikában, Nyugat és Kelet között is. 

Az Európai Unió képződményét mi, magyarok – minden ellenkező híreszteléssel szemben – értéknek tartjuk. Megvédendő, egyben tartandó és gyarapítandó értéknek, éppen ezért kritizáljuk olyan szenvedélyesen. Azért kritizáljuk, azért ösztökéljük változásra ezt a mai Európát, mert gyönge és egyre csak gyengül. Gyengül, mert hagyja, hogy Amerika és Oroszország konfliktusának vele, inkább velünk az európai polgárokkal fizettessék meg az árát.  Gyengül, mert erejét nem a tagországai érdekében, hanem azok ellenében használja föl. Nem áldoz, nem ad a tagországok védelmére és gazdaságainak megerősítésére, hanem elvesz tőlük. Jogi csűrcsavarral. Ideológiai alapú csuklóztatással. Öngyilkos szankciókkal.

Európa megerősítéséhez tehát ezek ellenkezője kell! A tagországok támogatása a tagországok megbélyegzése és kirekesztése helyett, a Magyarországot megillető források azonnali folyósítása azok visszatartása helyett! Az európai energia- és élelmiszerárakat szem előtt tartó gazdaságpolitika az orosz gazdaságot hízlaló szankciók helyett, és mindenekelőtt: békepárti politika a háború eszkalációját eredményező lépések helyett.

Ezen a ponton hadd álljak meg egy pillanatra. Magyarországnak több, mint másfél millió oka van arra, hogy zsigerileg utasítsa el a háborút. Magyarországnak több, mint másfél millió oka van arra, hogy békét akarjon mindenáron. Másfél millió emberről beszélek. Másfél millió férfi, nő, gyerek, katona és civil, a barikád egyik vagy másik oldalán harcoló magyar veszett oda a 20. század három nagy magyar háborújában. Mi is ez a három háború? Először is a Nagy Háború, amelyet ma már I. világháborúként emlegetünk. Azután a II. világháború és a vészkorszak. Végül 1956, ami valójában polgárháború volt, hiszen magyar ölt magyart benne, még ha az egyik idegen parancsra is tette. Egy olyan lélekszámú országban, mint a miénk, ennek ez a másfél milliónyi áldozat felfoghatatlanul nagy szám, ahogyan felfoghatatlanul nagy szám Makó sok ezer áldozata is.

Közös érintettség, amely azt jelenti, hogy ha a világban bárki kimondja azokat a szavakat, hogy: Isonzó, Doberdó vagy galíciai front, Don-kanyar vagy Budapest ostroma, salgótarjáni sortűz, Széna tér vagy Corvin-köz, akkor minden magyar település, minden utcájában összeszorul a szíve valakinek. Akkor biztosan komor csönd telepszik valahol egy magyar családra. Mert ott tépte szét a gránát a nagypapát, mert ott fagyott halálra a jóbarát. Mert a barikádon vagy az Andrássy 60-ban lelte halálát a testvér. Ez a nép a lélekszámához képest nagyobb véráldozatot hozott az elmúlt emberöltők konfliktusaiban, mint sok más európai nemzet. Ez a nép, és ez különösen igaz az makóiakra és az alföldi családokra, a saját fájdalmán tanulta meg, hogy a háború a legfőbb rossz a világon. Istentelenség, mert embertelenség. Ezért minden áron és minden eszközzel meg kell akadályozni.

A magyarok nagy árat fizettek a múlt század háborúiért, ezért most inkább a béke árát fizetnék meg. Mert a háborúpárti politikusok zsarolásait, fenyegetéseit látva úgy látom, nekünk magyaroknak az ország békéjéért nagy árat kell fizetnünk. Politikai támadásokban, szövetségi konfliktusokban, fejlesztési forrásokban mérhető árat. Azonban mi akkor is kitartunk a béke mellett! Mi akkor is nemet mondunk a háborúra, ha minden nap zsarolnak bennünket Brüsszelből vagy Washingtonból.

És van a háborúknak egy másik következménye is, ami persze eltörpül az emberélet elvesztéséhez képest. Aki ugyanis túléli a háborút, annak megélnie is kell valahogy. A háborúk pedig nemcsak az emberi életeket, az országokat és a városokat teszik tönkre, hanem a nemzeti valutákat is. Az I. világháború tönkretette a koronát. A II. világháború tönkretette a pengőt. A III. világháborúnak pedig már az esélye is meggyöngítette a forintot. A háború öl, pusztít és nyomorba dönt. Így volt ez 1848-ban, így volt az első világháborúban, a második világháborúban, 1956-ban, és így van ez most is.  Mi azonban nem háborút, hanem békét, nem pusztítást, hanem fejlődést, nem nyomort, hanem gyarapodást akarunk.

Béke, fejlődés, gyarapodás. Ezt kívánja most a magyar nemzet. És ezt kívánják most más európai nemzetek fiai és lányai is, ha az atyáskodó-anyáskodó politikusaik nem is merik kimondani. Mi, a nemzeti-polgári oldal képviselői, fideszesek eszerint politizálunk, eszerint dolgozunk a mindennapokban. Nekünk a haza és haladás nemcsak „jelszavaink valának”, hanem azok is maradnak. Senki le nem téríthet minket erről az útról!

Tisztelet a makói hősöknek! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Fotó: Facebook/Lázár János