Tizenkilenc év fegyházat kapott a házigazdáját és lakótársát meggyilkoló férfi

Az ítélet nem jogerős.
A három férfi gyakran italozott hármasban, de „kapcsolatuk nem volt veszekedésektől mentes”. A vádlott 2020 áprilisának egyik estéjén amfetamint fogyasztott, majd a számítógépen játszott, miközben elhatározta, hogy megöli lakótársait. Magához vette a fejszét, majd meggyilkolta a két férfit – írta a törvényszék az MTI-nek küldött közleményben.
A vádlott először az apját értesítette a történtekről, később a mentőket és a rendőröket. A diszpécsernek azt mondta, hogy lakótársai leütötték, bántalmazták és megerőszakolták.
A törvényszék döntését az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védő téves minősítés miatt, illetve enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, ezért az ítélet nem jogerős – olvasható a közleményben.