Rövid napsütést követően bezáródik a felhőzet

Délutánra beborul az égbolt, sőt estétől kisebb csepergő eső is kialakulhat. A felhők pénteken is vendégeinek lesznek.
Ma a napos kezdetet követően a Dél-Alföldön ismét a felhők kerülnek túlsúlyba, dél felől egyre inkább megvastagszik a felhőzet. Eleinte csak a bajai és bácsalmási kitérségben, később a kb. Szeged-Paks vonaltól nyugatra szórványosan lehet kisebb eső, sőt estétől már bárhol előfordulhat. Gyenge marad az északkeleti légmozgás. A -1 és +2 fok közötti minimumokról többnyire 8 és 12 fok közé emelkednek a hőmérséklet; a kisebb esővel tarkított tájakon azonban ennél pár fokkal hűvösebb maradhat.
Pénteken túlnyomóan felhős, borult lesz az égbolt, de csak néhol alakulhat ki jelentéktelen eső. A gyenge légmozgásban a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 10 fok között alakul, reggel 3-4 fok várható.
Szombaton a megélénkülő nyugati szélben száraz, túlnyomóan napos időre készülhetünk. A 0 és 3 fok közötti minimumokról 11-13 fokig melegszik fel a levegő.
A folytatásban vasárnap és hétfőn már messze nem lesz ennyire napos idő, ám hétfő estig nem valószínű csapadék. A hét utolsó napján többfelé megerősödhet az északnyugati szél. Erősen változékony időt tartogat a jövő hét közepe.
További meteorológiai hírek, friss előrejelzések, aktualitások a Dél-Alföld meteorológia oldalon olvashatóak.