A makói Janáky Marianna is felolvas a szegedi adománygyűjtő esten

A hódmezővásárhelyi születésű, de Makón élő költő, író új irodalmi műfajokat hozott létre. Nevéhez köthető az Osvát Ernő-díj megalapítása.
A Szépírók Társaságának sem könnyű most, kevesebb állami támogatásból működnek, mint eddig, és a válság bizony rányomja a mindennapjaikra bélyegét. Ezért is tartanak adománygyűjtő estet Szegeden is, február elsején a Jazz Kocsmában. Fellépnek: Bencsik Orsolya, Gyukics Gábor, Janáky Marianna, Lanczkor Gábor, Orcsik Roland, Szilasi László. A makói vonatkozást Janáky Marianna képviseli.
Elmondása szerint későn, 53 évesen kezdett el verseket írni, de otthonosan mozog már más irodalmi műfajokban is, sőt három új műfajt is teremtett. Elmondta:
A válásom után kezdtem el verseket írni. Ez a trauma váltotta ki belőlem akkor az írást. Kezdetek? Magánkiadásban jelent meg az első könyvem, azóta pedig már a 6. sorakozik a polcon, azok már nem magánkiadások. 2008-ban volt az első felolvasó estem Makón, és még csak amatőr irodalmi portálokon osztottam meg a verseimet. Elmentem Balatonszemesre a Turczi István által szervezett kreatív írás nyári kurzusra, majd 2013-ban a Fiatal Írók Szövetségének visegrádi táborába. Azt mondtam, hogy én íróként még fiatal vagyok, hiszen most kezdtem el írni. Nagyon támogató közegre találtam, és sok fiatal elkezdett követni, mert tetszett nekik, hogy valaki így vállalja azt, hogy későn kezdett, de akár a fiataloktól is tud tanulni. Ezt tanárként is mindig szem előtt tartottam, hogy én a tanítványaimtól is tanulhatok, nemcsak ők tőlem.

Ma már Magyarország mellett Erdélyben, Szlovákiában, Szerbiában, az ott megjelenő folyóiratokban is olvashatjuk Marianna műveit. Kifejtette:
Többféle műfajban alkotok. Ha lírát, akkor 95 százalékban szabadverseket. Ezen kívül írok kisprózákat, novellákat, tárcákat. Első új műfajom a verses interjú, és az elsőt Áfra Jánossal készítettem. Ő akkor lett Makói Medáliák díjazott. Vele verses interjút készítettem. Ez azért érdekes, mert én verssorokkal, idézetekkel kérdezek, ő pedig a saját verseivel vagy részleteivel válaszol. A könyvinterjú a másik újításom, amikor nem a szerzővel beszélgetek, hanem magával a könyvvel. A harmadik új műfajom a dráma-pantomin. Többféle műfaj keveréke; és van tragikomédia-, tragédia-, komédia-, krimi-pantomimem is. Az is különlegessége, hogy ezek novellaként is olvashatóak, de színpadon egyfelvonásosként, etűdként is működnének.
Elárulta, több alkotása született a pandémia alatt is, jelenleg is aktívan ír.
Szinte minden írásom 80 százaléka fikció. Kitaláció. Mégis sokan, azok is, akik ismernek, azt hiszik, hogy ezek megtörténtek, vagy megestek velem, pedig nem
– osztotta meg portálunkkal.
A szegedi adománygyűjtő estről elmondta, hogy egy nagyjából 60 perces műsor várható, amiben 10 percet olvashat fel mindenki a saját műveiből. Kifejtette:
Én a csomagolások című verses elbeszélésemet kívánom felolvasni A paplan alatt című kötetemből, melyet a Tiszatáj Alapítvány jelentett meg 2019-ben, mivel most ezt az adománygyűjtést Orcsik Roland, a Tiszatáj szerkesztője szervezi, és felkért a részvételre. De Makó is többször meg van említve ebben az írásomban.
A makói költő, író 4 éve ment nyugdíjba a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium tanáraként. Németet és oroszt tanított, valamit könyvtáros volt. Egyébként 1955. február 6-án született Hódmezővásárhelyen, és ott is érettségizett a Bethlen Gábor Gimnáziumban.
A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar – orosz szakát végezte el, ahol később német nyelvtanári diplomát szerzett. 2012-től publikál rendszeresen. Civil kezdeményezésként 2018-ban létrehozta az Osvát Ernő-díjat, amellyel irodalmi lapok szerkesztőinek munkáját díjazzák hiánypótló módon.
2020-ban nyert felvételt a Szépírók Társaságába és a Magyar Írószövetségbe. Többek között a következő lapokban is megjelentek művei: 2000, Ambroozia, Bárka online – Papírhajó, Csillagszálló, Elle, Élet és Irodalom, Életünk, Életem Receptje, Helyőrség.hu, Irodalmi Jelen, Irodalmi Szemle, Kortárs online, KULTer.hu, Litera – az irodalmi portál, Magyar Napló, Műhely, Műút, Opus, Pannon Tükör, Prae, Spanyolnátha, Szőrös Kő, Tiszatáj, A Vörös Postakocsi.