Lakatos Alfréd: a sakk az az öröm, amely életünk végéig elkísér

A Rádió 7 Közös Nevezőjének vendége kedden Lakatos Alfréd országos sakkbíró volt. Beszélt arról, hogyan kezdett el a sakkal foglalkozni, és miért annyira jó sakkozni. A vásárhelyi sakkéletről is sok érdekes részletet osztott meg a hallgatósággal.

Édesapámat Frédi bácsinak hívták, és nagyon sokan ismerik ebben a városban. Tőle tanultam meg ötéves koromban a sakklépéseket. Utána folyamatosan mindig tanultam. Nyolcévesen már felértem a táblát. Akkor még az Úttörőházban egy versenyen fel kellett állnom egy székre ahhoz, hogy a tábla túloldalán érjem a figurákat. Miután elértem, kaptam egy kis porcelán cicát, amit azután örömmel törölgettem a vitrinben mindig, amikor poros volt, és számomra mindig ez egy örök emlék marad. Ez volt az első jutalmam.

– osztotta meg emlékeit Lakatos Alfréd. Mesélt arról is, hogy az édesanyja készített neki egy kis dobozt, amiben tarthatta a relikviáit. Felidézte, hogy az 1900-as évek elején nagy volt a sakkélet Vásárhelyen, Tabánban, Susánban, Újvároson, és akkor már 8 fős csapatok játszottak egymással. Ő 13 évesen lett profi sakkozó, a Porcelán SK-ban játszott, több olyan sakkozóval játszott akkoriban, akik később a magyar válogatottba is bekerültek.

Mindig azt mondtam, hogy a tudást nem lehet elvenni senkitől. Minden mást elvehetünk, elveszíthetünk, a szellemi tőkénket nem.

 – mondta.

Arról is szólt, az, hogy kiből lesz igazán nagy sportoló és igazán nagy sakkozó, abból dől el, hogy valaki mennyire szereti ezt a játékot. Kifejtette:

Ez egy játék, hangsúlyoznám, ez nem vérre megy, itt nem borítjuk egymás fejére a sakktáblát, legalábbis az igazi sakkozók nem. Az, hogy ki mennyit gyakorol, ki honnan jött, nem számít. Semmi nem számít. Bárki lehet a lehető legnagyobb is ebben a sportban, és lehet élete végéig csak a sakk szerelmese. Valóban fejben is lehet játszani, és már 6 évestől 10 éves korig arra tanítom a gyerekeket, hogy fejben tudjanak játszani. A sakk az az öröm, amely valójában életünk végéig elkísér.

Egy saját történetet is megosztott erről. Mégpedig azt, hogy amikor címerező táborban voltak, háttal játszott 3 gyerekkel egyszerre, utána megkergették, mert így sem tudták megverni.

És, hogy neki mit jelent a sakk?

Számomra a sakk három komoly dolgot jelent. Az egyik, amit legfontosabbnak tartok, hogy a sakk az egy igazi jó tanítómester. Felkészít bennünket az életre, megmutatja a nehézségeket, a problémákat, azt, hogy hol hibázunk, sajnos sokszor hibázunk az életünk folyamán, ezt mindenki tudja. És bizony abból jókat lehet tanulni. A sakkban is így van. Aztán utána vannak olyan időszakok, amikor keményen kell dolgozni azért, hogy továbbjussunk, és vannak sikerek. Amikor elérjük ezeket a sikereket, akkor nagyon boldogok vagyunk, élvezzük ki, azt kívánom mindenkinek. Amikor ezek a dolgok bekövetkeznek, akkor lehet látni, hogy a sakk az egy igazán az életünket végigvivő, egy életünkre felkészítő dolog.

Lakatos Alfréd a második dologként azt említette, hogy a játékhoz kell egy jó pedagógus, aki nemcsak arra, hanem közben, általa szinte az életre is felkészíti a tanulókat. Egyszerre 4-5 dolog is jár egy játékos fejében, ami segít az életben is.

A harmadik, hogy az életemből egy olyan szerelem, amely elkísér az életem végéig, és nemcsak engem. 70, 80, 90 évesek is játszanak még, ezt a sportot nem kell abbahagyni 30, 40 évesen. Ezt a sakkot végig lehet játszani úgy, hogy bárki is, bárki is legyen az ellenfél, soha nem félünk tőle, mert nem ellenfél, hanem ő is egy játékos. És ezt kell látni a sakkban. Nem ellenfelet látunk, hanem egy játékpartnert. Egy játékost látunk, aki velünk szemben van, és ez a lényeg, és azt az örömet érzhetjük, hogy vele játszhatunk

– említette a műsorban.

Kiderült, van olyan tanítványa, aki 70 évesen kezdett el sakkozni. Egy hölgy, ki azt mondta, a férje tud sakkozni, így most már ő is megtanul, mert annyira szereti a férjét, hogy szeretne vele együtt játszani.

A sakk múltját felidézve kiderült, egy része volt akkor még a levelezési sakkbajnokság. Ez egy nagyon érdekes dolog. Kenéz Pál az egyik levelező bajnokunk. Ő például feladott naponta három-négy levelet a világ minden tájára, és várta, hogy az addigra odaérjen, ott válaszoljanak, és a levelet, amikor visszakapta az ellenféltől, akkor hasonlóképpen válaszolt. Hát így egy kicsit lassabban ment a sakk, annak idején.

A sakkélet valójában nagyon élénk volt Szegeden, Vásárhelyen, Makón, Orosházán és itt az egész körzetben, a megyében. Vásárhely viszont kiemelkedően magas volt, kiemelkedően sok csapattal és sok-sok emberrel. Támogatók is voltak, akik segítették természetesen a sakkozókat

– mesélte az országos sakkbíró.

A sakkbírói feladatokról azt mondta, hogy nagyon oda kell figyelnie a játék során, hogy senki se csaljon, ne tudjon például mobiltelefont bevinni, mert erre volt már példa. Ne üzenhessenek titkos jelekkel a csapattagok, barátok egymásnak, például orrsimogatással vagy fülhúzogatással. Elmondta:

A bírónak rengeteg feladata van. Egy-egy versenyen nem csak 20-30 versenyző ül le egymással szemben, hanem akár 50-100. Ilyenkor több sakkbíró is van, segítőkkel. Mint sakkbíró én is úgy kezdtem a pályámat, először amatőrként, aztán profiként. Tanítottam matematikát is, és jelen pillanatban is már 40 éve tanítok, érettségire készítek fel, és egyetlen diákom sem bukott még meg, úgyhogy erre is talán egy kicsit büszke lehetek. De ugyanígy a sakkban is sok olyan fiatalt neveltem ki, akik most már nemzetközi nagymesterek. Azt gondolom, hogy a sakkbírók valójában azzal tudnak a legjobban segíteni, hogy betartatják azokat a szabályokat, amelyeket a sakk előír. Ezért lettem sakkbíró.

Kiderült, bizony a sakkozók is szoktak doppingolni. A sakkbíró szerint a megengedett és elfogadott „doppingszer” a szőlőcukor, a csoki vagy a sok vízfogyasztás. Elhangzott, szeretnék újra jobban fellendíteni a vásárhelyi sakkéletet, ehhez egyelőre vannak játékosok és támogatók is, és megvan a hely is, ahol játszani, gyakorolni tudnak. Hamarosan sakkbajnokságra készülnek, ahova mindenkit szeretettel várnak, február negyedikén.