Remek hangulatú szivacskézis találkozót tartottak Vásárhelyen

A HLKC gyermekei mellett az algyői sportolók is részt vettek a fesztiválon
„Miénk a pálya” – ezzel a mottóval rendeztek szombaton nagyszerű hangulatú szivacskézis találkozót Vásárhelyen a Balogh Imsi Sportarénában – tudtuk meg a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Clubtól.
A fesztiválon a vásárhelyi egyesület U8-as és U9-es sportolói, valamint az FKSE Algyő korosztályos gyermekei vettek részt. A kisebbek sorversenyeken és labdás ügyességi játékokon mutathatták meg ügyességüket, míg az U9 korosztály játékosai egymás elleni kétkapus játékkal készültek a hamarosan elrajtoló Kisiskolás Bajnokságra.
„A délelőtt nagyszerűen telt, csupa-csupa mosolygós gyermekarcot láthattunk a Balogh Imsi Sportarénában. Reméljük, ezzel a jó hangulatú és vidám nappal hozzájárulhattunk fejlődésükhöz!” – fogalmazott a klub.

Fotók: HLKC