Eltemették XVI. Benedek nyugalmazott pápát

Eltemették XVI. Benedek nyugalmazott pápát. A római Szent Péter téren Ferenc pápa celebrálta a szertartást. A katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt egyházfőt a hivatalban lévő pápa búcsúztassa. A nyilvános gyászszertartás után visszavitték XVI. Benedek nyugalmazott pápa koporsóját a Szent Péter székesegyházba, ahol a néhai egyházfőt zártkörű ceremónián helyezték végső nyugalomra.
Hajnalban kezdtek gyülekezni a hívek a Vatikánban, hogy részt vegyenek XVI. Benedek pápa temetésén. A világ minden részéről érkeztek zarándokok. Kiemelt biztonsági intézkedéseket vezettek be: fémdetektoros kapukon kellett áthaladni, a légtérben repülési tilalmat rendeltek el, a környező utcákat lezárták. A helyszínen több mint ezer rendőr, tűzoltó és mentő volt jelen.
A gyászszertartás kezdetére teljesen megtelt a Szent Péter tér. Tízezrek vettek végső búcsút a katolikus egyházat nyolc évig vezető, német származású pápától. Polgári nevén Joseph Ratzingertől.
Letakart ciprusfa koporsóját a bazilika előtt felállított emelvényre helyezték el, miközben több mint 500 bíboros, püspök és csaknem 4 ezer pap vonult az oltár köré. És ezzel elkezdődött XVI. Benedek temetése, kérésére ünnepélyesen, de az egyszerűség jegyében.
A gyászmisét utódja Ferenc pápa mutatta be. A katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy az elhunyt egyházfőt a hivatalban lévő búcsúztassa. Ferenc pápa latinul mondott prédikációjában úgy fogalmazott: Benedek legyen teljes az örömöd.
„Mi is, szilárdan kötődve az Úr utolsó szavaihoz és a tanúságtételhez, amely az ő életét jellemezte, egyházi közösségként az ő nyomdokaiba akarunk lépni, és testvérünket az Atya kezére bízzuk: az irgalmasság e kezei találják meg lámpását meggyújtva az evangélium olajával, amelyet életében ontott és tanúsított” − mondta latinul prédikációjában Ferenc pápa, majd búcsúzva az elhunyt pápától úgy fogalmazott: „Benedek, legyen teljes az örömöd, amint hallod az Úr hangját, most és mindörökké.”
A gyászszertartáson egyházi és állami vezetők, uralkodók vettek részt. Köztük Novák Katalin köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter bíboros. Az esztergom-budapesti érsek a közmédiának adott interjújában azt mondta: XVI. Benedek óriási szellemi örökséget hagyott maga után.
„Lelki ember volt, tehát ráfigyelt másokra, meghallgatta a véleményüket, igyekezett belefoglalni a saját állásfoglalásaiba is. Szenvedéllyel szerette az egyház egységét. Megtett mindent akár az anglikánokkal való párbeszéd érdekében, akár az ortodoxia irányába” – mondta Erdő Péter.
A gyászszertartás után a néhai pápa koporsóját a Szent Péter-bazilika alatti kriptában temették el, ahol több mint kilencven elődjének sírja található.
XVI. Benedek a teljességet képviselte – erről a magyar katolikus püspöki konferencia tv referense beszélt az M1-en. Török Csaba azt mondta: a néhai pápa lelki végrendeletéből kiderült, hogy kiválasztottságát komolyan vette, jelekből következtetett a sorsszerűségre.
„Korszakos ember volt, hiszen kongregációvezetőként és pápaként egy egybefüggő teológiai korszakot fémjelez a neve, ugyanakkor egy olyan ember volt, aki iszonyúan megküzdötte a pápaságot, hiszen a fölgyülemlett ügyek őrá vártak, és akadémiai intellektusként ő ezzel nagyon sokat küzdött, tehát alázatos szőlőmunkásnak nevezte magát az úr szőlőjében első beszédében, ez megvolt szorgalomban, hűségben”
– fogalmazott.
XVI. Benedek pápa, december 31-én, 95 éves korában hunyt el. A temetése előtti három napban mintegy 200 ezer ember rótta le kegyeletét a Szent Péter bazilikában felállított ravatalánál. A gyász jeleként szerte Olaszországban félárbocra eresztették a zászlókat. Uram, szeretlek – ezek voltak XVI. Benedek pápa utolsó szavai.
Forrás: hirado.hu