Autót lopott egy makói fiatal, de csak Szegedig jutott vele

Figyelem! Rövid idő alatt Makón ez volt az ötödik gépjárműlopás, s mindet ugyanazzal a módszerrel hajtották végre: kinyitották az autó ajtaját, és elfordították a benne felejtett indítókulcsot.
Egy makói fiatal Szegedig jutott a lopott autóval. A rendőrök elfogták – tudta meg a Promenad24.
A rendőrségre a 2023. január 2-án délután érkezett bejelentés, mely szerint egy makói ház elől ismeretlenek elvittek egy személyautót. A rendőrök gyorsan reagáltak, így a tolvajt nem sokkal a bűncselekmény elkövetését követően elfogták, Szegeden.
A rendőrség figyelmeztet, az utóbbi évben Makón ez volt az ötödik gépjárműlopás, mindet ugyanazzal a módszerrel hajtották végre: kinyitották az autó ajtaját és elfordították a benne felejtett indítókulcsot. A makói rendőrök munkájának köszönhetően négy gépjármű már vissza is került a tulajdonosához, egy ügyben még folyik a nyomozás. A jövőbeni bűncselekmények megelőzése érdekében a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a gépjármű-tulajdonosokat, hogy minden esetben gondoskodjanak az autók lezárásáról!
Fotó: Police.hu