Több mint kétszáz új fajjal bővült idén a szegedi füvészkert csodás gyűjteménye

A botanikus kert most rövidke pihenőre ment, majd január 9-étől megkezdik a téli munkákat, illetve újra megnyitják kapuikat a látogatók előtt is. Szeged kultikus helyét a vásárhelyieknek is érdemes felkeresniük minden évszakban újra és újra!
Idén ünnepelte fennállásának 100. születésnapját a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje, mely Újszegeden, a Lövölde utcában található. 2022-ben minden a jeles évforduló körül forgott, amiről méltó módon emlékeztek meg, ugyanakkor nemcsak fantasztikus programok – köztük az október 8-i központi ünnepség –, hanem látványos fejlesztések és a növényállomány tovább bővülése is jellemezte a kertet. Németh Anikó igazgató a Rádió 7-nek elmondta, több fejlesztést hajtottak végre az esztendőben, akár az infrastruktúra tekintetében, akár a növényállományt illetően. Több száz növényfajjal gazdagodott a létesítmény, ezt a folyamatot pedig 2023-ban is folytatni szeretnék.
Csodálatosan megújították például egyik büszkeségüket, a rózsakertet is az elmúlt hónapok során „Korszerűsítettük a külcsínt: egy mesés pergolarendszert hoztunk létre, amire futórózsákat lehet futtatni, a megújítottuk a szanetlit is. Emellett a belbecs is megváltozott, hiszen az összes rózsát kiszedtük tavaly ősszel, és mindegyik helyére újat, több mint 300 rózsafajtát ültettünk” – mondta el Németh Anikó.

Kiemelte, a néhány éve létrehozott orchideagyűjteményük is gyönyörűen fejlődött idén, számos botanikai fajjal gazdagodott. „Ami nagyon látványos még, az a japánkertünk, ráadásul ott nemcsak látványelemeket szereztünk be idén, hanem nagyon sok Ázsiából, Japánból származó növényfajt mutatunk be az ide érkezőknek. Ugyanez elmondható az arborétumról is, hiszen nagy fába vágjuk a fejszénket, ha élhetek ilyen szóképpel, mert a dendrológiai gyűjteményt szeretnénk felújítani, és ennek első lépéseit megtettük, több mint 200 fajjal bővült botanikus kertünk növényanyaga” – árulta el az igazgató.
Az infrastrukturális fejlesztéseik közül a legfontosabbak között említette, hogy megújultak a trópusi üvegházak ablaknyitó motorjai, s korszerűsítették fűtésrendszerüket is. Emellett lebontották a régi műhelyeiket, átköltöztették a műhelyeket, s új tárolóhelyeket szeretnének építeni.
Ami a téli időszakot illeti, a szegedi füvészkert jelenleg január 8-áig zárva tart, utána viszont, január 9-étől újult erővel várják a látogatókat. Ekkor fognak neki a hagyományos téli munkálatoknak is, megmetszik, visszavágják a fákat, eltávolítják a veszélyes növényeket, s az üvegházakban is megkezdődnek a nagy átültetések, a gyűjtemények megújítása, szépítése. 2023-ban egyébként is folytatni kívánják a technikai-műszaki fejlesztéseket. A cél, hogy a kert egyre komfortosabbá váljon a vendégek számára, s a gyűjtemények is folyamatosan bővüljenek, hogy a rendszeres látogatók mindig találjanak egy-egy meglepetést – fejtette ki Németh Anikó.
Fotók: Facebook/Szegedi Tudományegyetem Füvészkert