Rudolf, finomságok és közös karácsony- szuper programok voltak a Galambban

Az év utolsó tanítási napján is egy igazán jó hangulatú közös, karácsonyi program keredett a makói Galamb József iskolában.
Az elmúlt négy csütörtökön tartottunk egy-egy adventi kuckót, ahol a diákok karácsonyi novellákat, verseket olvastak fel egymásnak. Az iskola diákklubjában, a konyhában sütöttünk kalácsot, kenyeret, habcsókot, mézeskalácsot, főztünk teát, amiből teljesen meghitt karácsonyi hangulat kerekedett, és ennek a lezárása volt szerdán- nyilatkozta portálunknak Horváth Zoltán, az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.

Hozzátette:
Az utolsó tanítási napon, már egyébként hagyományosan azt terveztük, hogy a gyerekekkel egy külön kis játékos vetélkedőkön keresztül – ahol van társasjáték, különböző sorversenyek, és a helyszíneken pontot lehet gyűjteni – zárjuk le a karácsonyi, adventi készülődést. A végén a diákok félórás kis műsort adtak az aulában. A taulóknak egy kis szaloncukor mézeskalács, illetve szigorúan alkoholmentes krampampulifőzés volt. Sokaknak nagy segítség az iskolában megtartott ünnepség, már csak azért is, hogy a karácsonyi ráhangolódás és hangulat náluk is meglegyen.
