Milyen szokások kötődtek Luca napjához Vásárhelyen régen?

Mi is a Luca széke és milyen népszokás kötődött hozzá? Mit volt tilos ekkor Vásárhelyen és a térségben csinálni? Milyen hagyományok mentén élték életüket az emberek ezen a napon? Ismét a nyomába eredtünk egy ma is az adventi időszakunk részét képező nap felelevenítésének, ezúttal is Terendi Viktória vásárhelyi néprajzkutató segítségével.

„A Luca napi népszokások Szent Lúcsiához kötődnek, de valójában nem bizonyított máig sem, hogy egy valaha is élt személyről lenne szó. Feltehetően más, pogány figurák alapján alakították ki az ő személyét és a hozzá kötődő történeteket az évszázadok során” – ismertette lapunkkal Terendi Viktória, vásárhelyi néprajzkutató.

A 19.századi Vásárhelyen is sok tiltás és szokás kötődött hozzá – folytatta a néprajzkutató. Hozzátette, egyébként is szerves része volt az akkori gondolkodásnak, hogy ünnepekkor tilos volt dolgozni, aki mégis ezt megszegte, az még bírósági per elé is kellett, hogy nézzen…. hm…

„Tilos volt például az asszonyoknak varrni, mert akkor bevarrta a tyúkok fenekét is, a hiedelem szerint. Ugyanakkor ezen a napon fel kellett piszkavassal piszkálni a tojókat, hogy szaporák legyenek, frissek és üdék. Nagyon lényeges, hogy a kor emberére, a paraszti gondolkodásra akkoriban az volt a jellemző, hogy amit teszek, az visszaköszön majd. Ezért szimbolikus cselekedetek sokaságát művelték. Készítettek például ebben az időszakban hagyma kalendáriumot is, és figyelték a Luca napja és a karácsony közötti időjárást, ebből vonva le következtetéseket a jövő év időjárására. „Divat” volt vidékünkön a gombócfőzés is Luca napján, amikor is az eladósorban lévő lányok a gombócba férfinevet rejtett, egyet üresen hagytak. Azt tartották, miután valamelyik gombócot kivették, hogy olyan nevű lesz a férjük. Akinek az üres jutott, az nem ment férjhez még következő farsangkor sem” – részletezte a néprajzkutató.

De szokás volt még Vásárhelyen és a környéken a tollaspogácsa is. Minden családtag egy-egy tyúktollat tett a pogácsába, akié megpörkölődött, vagy megégett, az közelgő halálozásra számíthatott. Ugyanakkor nem bizonyított, nincsenek róla dokumentumok, hogy aki „így járt”, az tényleg hamarosan meghalt volna – húzta alá a néprajzkutató.

Luca székének legendája

„Egy 3 lábú kis székről van szó, olyan volt, mint egy sámli, aminek minden nap készítették az egyik részét. Ezért mondjuk ma is, lassan készül, mint a Luca széke. Ezt kis széket vitték el karácsonykor, az éjféli szentmisére, felálltak rá, és a szokás szerint egy lyukas fakanálon keresztül ily’módon meg lehetett látni, ki a boszorkány. A boszorkány egyébként nem úgy nézett ki, mint a Harry Potterben, egy ördöghöz hasonló, szarvakkal, farokkal, patával rendelkező teremtény volt az akkori emberek meggyőződése szerint. Miután a boszorkány megérezte, hogy leleplezték, szaladni kellett haza előle a templomból és a tűzbe vetni a Luca széket. Aki vitte a széket, apró szemű mákot szórt el maga után, mert azt a boszorkánynak egyesével fel kellett csepegetnie, így előnyhöz jutott a sámlival menekülő, aki aztán a széket a tűzbe dobta otthon. Így nem volt bizonyíték, hogy ő leplezte le a boszorkányt” – részletezte Terendi Viktória.

Még ismertette, persze egy idő után itt vidéken az egyház, főleg a református egyház nem nézte jó szemmel az ebbéli pogány szokásokat, babonaságnak tartották és amint megindult nálunk a polgárosodás, ami egyébként igen gyorsan végbe ment, ez a szokás teljesen eltűnt.

Adventi népszokások cikksorozatunkhoz kapcsolódó előző cikkeink:

Kapcsolódó

Vásárhelyi néprajzkutató: az adventi koszorú szokása a németektől került hazánkba

Először az arisztokráciához jutott el térségünkben, a 20. században az adventi koszorú szokása, majd onnan a polgárokhoz és legutoljára a parasztsághoz – ismertette lapunkkal Terendi Viktória, vásárhelyi néprajzkutató.