Közel félszázféle süteménnyel érkeztek a Tiszta Szívvel SzeretetSüti akciójára

Már az első órában folyamatosan érkeztek a Tiszta Szívvel Egyesület, ötödik alkalommal megrendezett SzeretetSüti akciójára a Református Ótemplomba, mind sütők, mind a vásárlók. Gyorsan meg is telt a templom tere, ahol finomabbnál finomabb sütemények sorakoztak fel.
Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesület kuratóriumi elnöke elmondta, nagy öröm számukra, hogy idén is ilyen sokan eljöttek vagy egy tálca süteménnyel, vagy kóstolóként és vásárlóként. Voltak a sütők között visszatérők is, de a vásárlók között is, akik közól volt aki kis dobozzal vagy tálcával érkezett, végig kóstolta a finomságokat, majd kiválasztotta a számára legfinomabbat és abból vitt haza.

Új érdeklődők és sütők is voltak szép számmal, és ez alkalommal is közös beszélgetések és jó hangulat keretezte a jótékonysági eseményt.

A sütők között volt Kosztolányi Ferencé Icuka is, aki már „visszatérő” konyhatündér, mint megtudtuk, ötödik alkalommal készült finomságokkal.

Tavaly rétest készített, idén hólabdára, islerre és főtt, vásárhelyi perecre esett a választása.

A vásárhelyi perecet egyébként rajta kívül igen kevesen készíti Vásárhelyen, ez egy hagyományos sós ételünk, nagy múltra tekint vissza.

Icuka még elmondta, szeret adni, ezért jött el ötödjére is a szeretetsüti akcióra.
A sütemények igen széles skálát kínáltak, volt fanta szelet, gyümölcsös-szőlős kosárka, habkarika, mákos pite, gyümölcskenyér, répatorta, lekváros linzer, boszorkányszem, cupcake, muffin, márványos kuglóf is többek között.

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület idén is különlegességgel készült, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat csapata pedig szegvári Lakodalmas kaláccsal támogatta a nemes kezdeményezést.

Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója narancsos-málnás csupacsokis kuglófot hozott, Galambos Kornélné D. Szabó Katalin települési képviselő, a Crystal Dance Club vezetője mákos-narancsos keksztekerccsel kedveskedett.

16 órától megkezdődtek az értékelések is, mint korábban írtuk, 3 tagú szakmai zsűri – Benczur Sándor (Marcipán Cukrászda), Szőke Zoltán (Szőke Cukrászda) és Pányi Tamás (Zója Cukrászda) bírálja idén is a 3 kategóriában (sós, édes, mentes) érkezett finomságokat és a legjobbnak ítélt sütemények díjazásban is részesülnek.

Emellett két csodaszép tortát is felajánlottak ma licitálásra, mindkettő erdei gyümölcsös, és az egyesület oldalán kommentben lehetett értük licitálni.
A sütikből befolyt összeget pedig a Tiszta Szívvel Egyesület – kiegészítve a hozzájuk eljuttatott adók egy százalékával – újszülött mérlegek, ultrahangos inhalátorok és légzésfigyelő monitorok vásárlására ajánlja fel a vásárhelyi gyermekorvosoknak és védőnői szolgálatnak.
GALÉRIA
Címkék:
Hódmezővásárhely jótékonyság Szeretem Vásárhelyt egyesület Bálint Gabriella református ótemplom Tiszta Szívvel Egyesület Lázárné Megyeri Zita sütemény Szeretetsüti Szeretetsüti akció muffin karácsonyi sütemények csecsemőmérleg kuglóf hólabda fanta szelet keksztekercs jótékonysági sütivásár boszorkányszem isler mákos sütemény