Három magyar bajnoki cím „érkezett” Vásárhelyre öklözőinktől!

Ismét helyi sporttörténelmet írtak a Boxing Gym Vásárhely – Budapesti Honvéd boxolói, ezúttal egy országos bajnokságon.
Szombaton a döntőkkel ért véget a Miskolcon megrendezett magyar felnőtt ökölvívó bajnokság. A BHSE színeiben induló Boing Gym sportolói már korábban bebiztosították, hogy 4 éremmel térnek haza, csak a színük volt kérdéses.
Balog Márk egyébként 60 kg-ban éppen csak hogy lemaradt a döntőről, de így is a dobogó harmadik fokára állhatott a szombat esti díjátadón.

Kovács Pál, akinek ezidáig több mint 250 mérkőzése, több mint 150 győzelme és profi szinten is 4/0-ás mutatója volt, a belgrádi világbajnokságon a legjobb tizenhatig jutott, idén azonban sok sérüléssel bajlódott. A félnehézsúly (80kg) címvédője a magas Krekó Istvánnal került szembe a döntőben, és menetről menetre bokszolt egyre jobban. Krekó sokat fejlődött, de az utolsó menetre elfáradt, és Kovács Pali felőrölte az ellenállását, így a Budapesti Honvéd rutinos ökölvívója megvédte címét, szinte egyhangú de megosztásos pontozással 4:1-re győzött.

Mester Soma az elődöntőben Gerzsenyi Istvánt búcsúztatta, és hatalmas csatára készült a 2018-as U22-es Eb-bronzérmes Pylypec Maksym elleni döntőben. A nagyváltósúly (71kg) olimpiai kategória, így fokozott figyelemmel kíséri mindenki az itt történteket, ezért mindketten apait-anyait beleadtak. Mester Soma nagyon bátor volt az első pillanattól kezdve, de rendre belelépett Pylypec ütőtávjába, és a Budapesti Honvéd ex-ukrán ökölvívója nagyon tiszta találatokat vitt be. Pylypec kiváló bokszot mutatott be, és Mester Soma ellen megszerezte első magyar bajnoki aranyérmét – egyhangú pontozással, 5:0-ra győzött.

Akilov Pylyp 75 kg-ban Cservenka Róbert, a súlycsoport jelenlegi válogatottja ellen bokszolt volna, ám ellenfele nem állt ki a mérkőzésre, így és az eddig látottak alapján is Akilov nyakába került a magyar bajnoki arany.

És ha ez még nem lenne elég, a BHSE további négy öklözője is érmet nyert, további 1 bronz és 3 ezüst került egyesület dicsőségfalára. A Budapesti Honvéd ezzel a legjobb férficsapat díját is elnyerte az edzők és a gárda legnagyobb örömére.
Gratulálunk a kiváló teljesítményhez!
Forrás és fotók Boxing Gym, Facebook