Csupa arany, csupa ezüst! Arattak a vásárhelyi Crystal Dance mazsorettjei az országos Mikulás Openen!

Egészen késő estig kellett helyt állniuk a Crystal Dance Club versenyzőinek, a Mezőtúron megrendezett országos versenyen. A sok-sok gyakorlás eredménye nem maradt el, bravúrosan szerepelt a vásárhelyi klub.
„2 csoportos és 4 szóló produkcióval készültünk, voltak olyan lányaink, akik először álltak verseny koreográfiában, illetve szólóban a versenyen. A koreográfiák alapjait a nyári táborban sajátították el a lányok, az őszi időszakban lettek pontosítva. Új produkciókról van szó,amit először mutattak be”
– nyilatkozta lapunknak Galambos Kornélné D. Szabó Katalin, a Crystal Dance vezetője.

„8 órakor kezdődött a verseny és 24 óráig tartott. Mi 12:20-kor léptünk először színpadra, az utolsó szólistánk 22:20- kor. Maratoni volt, az adventi faluban is szétnéztünk, a verseny mellett egy szuper napot töltöttünk együtt. Ezen a versenyen a Cadet és Junior korosztály mérettette meg magát, a seniorok nem versenyeztek” – mesélte még lapunknak Galambos Kornélné.

Hozzátette, a koreográfiákat Galambos Adrienn tanította be. Meszlényi Tímea felkészítője Szabó Evelin volt.

Csodálatos eredményekkel zártak, íme a részletek
Gold/master kategória:
CADET POM – II.helyezés
Cadet Bat szóló – Dudás- Szabó Barbara I.helyezés
Cadet Pom szóló – Balog Katica II.helyezés
Junior Pom szóló – Olasz Kíra I.helyezés
Silver kategória:
Csapat Bat – Arany mínősítés
Junior Bat szóló – Meszlényi Tímea I.helyezés

Gratulálunk!