Rangos kitünetést kapott a vásárhelyi honvéd középiskola vezetője

A Kapisztrán Szent János bronz érdemrend elismerést vehette át Kovács István alezredes, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója.
Ünnepélyes keretek között nyújtották át Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökségen a Kapisztrán Szent Jánosról, az olasz középkori szentről elnevezett kitüntetés különböző fokozatait. Az 1944-ben a nyilasok által elhurcolt és megölt Kálló Ferenc egykori tábori lelkésznek ítélték oda a Kapisztrán Szent János elismerés arany érdemrend fokozatát. A rendezvényen tizenhat honvédségi dolgozót is díjaztak, köszöntöttek.
A Kapisztrán Szent János bronz érdemrendet nyújtották át Kovács István alezredesnek, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatójának. A vásárhelyi honvéd középiskola vezetőjének méltatásában elhangzott, a Magyarországi Katonai Ordinariátus elkötelezett magatartásáért, áldozatos tevékenységéért, valamint annak elismeréséül adományozta neki a kitüntetést, mivel különleges szolgálata révén, huzamos időn át hathatóan segítette a katolikus tábori lelkészeket feladataik ellátásában, mely által meghatározó módon járult hozzá a Katonai Ordinariátus társadalmi elismertségének javításához és küldetésének megvalósításához.

Fotó: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium