Ha sok a feszkó, mehetnek kutyát simogatni a Galambos diákok

Pajkos és Szende a két kutyus egy éve teljesít szolgálatot az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző iskolában. Terápiás kutyának sem rosszak, ha sok a feszkó a suliban.

Ilyen kis apró szőrgombócként érkezett meg Pajkos és Szende a makói Galambba egy évvel ezelőtt. A diákok már akkor imádták őket, és ez azóta csak fokozódott. Az iskola igazgatója, Horváth Zoltán személyes történeteit osztotta meg az intézmény közösségi oldalán a kutyusokról. Kiderült, sokkal többet érnek mint egy intő. Azt írta:

„Első történet az igazgató tollából, mintegy bátorítás a többire

Az iskolakutyák, ahogyan az igazgató, mármint én hivatalosan hívom – a terápiás kutyák, nagy fölfordulást okoztak az iskola életében egy évvel ezelőtt. Kis bolyhos szőrgombolyagok gurultak be az iskola aulájába, ahol egyből összeverődtek a diákok, akik többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak kimenni szünetben az udvarra. A két kiskutyának mindjárt az első napon több száz gazdája lett. Mindenki simogatta, ölelgette őket, majd tartási- és etetési tanácsokkal látta el a hozzá legközelebb állót.

Szerencsére ez a mai napig is megmaradt, holott már egy éve laknak velünk szeretett kutyusaink. Még mindig többszörös a túljelentkezés a hétvégi „kutya ügyeletre”, még mindig bejárnak etetni, itatni, simogatni, ölelgetni őket a tanulók. Nem számít, hogy szombat este, vagy éppen vasárnap reggel van-e, hiszen a buliba érkezés előtt is fontos dolog megetetni kedvenceinket, vagy éppen vasárnap reggel a buli utáni ébredést segíti a kötelességtudat. Ezt pedig tudom onnan, hogy én is be-belesek a hétvégén és sokszor futok össze az alkalmi gondozókkal.

Jól van ez így, ez is volt a terv. A terv:

– hogy a kutyák a közösségünk részévé váljanak,

– hogy legyen miről beszélni, mikor a baráti társaságban az iskolák közötti megmérettetés folyik,

– hogy legyen kiket megölelni, ha nem úgy sikerült az a dolgozat,

– hogy legyen kinek a fülébe súgni olyan dolgokat, amiket még a legjobb barátunknak sem mondunk el

– hogy legyen kit megdögönyözni örömünkben, bánatunkban.

Volt, hogy egy tanulót az igazgatói irodába küldtek, mert olyat, de olyat tett, ami azonnali büntetést érdemelt volna, de a tanuló a kutyához lett irányítva – mondja el, hogy mi történt, beszélje meg vele, nyugodjon le és gondolja végig. Útját a tanári folyosó ablakából követte a vezetőség, majd látta, hogy a megbeszélés sikerrel járt, hiszen a diák fülig érő mosollyal hagyta el a tárgyalást. Látszott rajta, hogy már tudja, mit tegyen, hogyan nyerjen bocsánatot és ez a visszajelzések alapján jól is sikerült. Legalább is jobban, mint ha az igazgató erősen összevonva szemöldökét rója meg a diákot és az ellenőrzőbe ugyanilyen erősen ráncolt homlokkal rója be az intőt. Az intő az igazgató tollában maradt és az, hogy a diák mit súgott Pajkos fülébe, illetve az, hogy Szende mit lihegett a diák fülébe a mai napig titok maradt. De jól van ez így, ennek így is kell lennie.

Szóval begurult az iskolába a két szőrcsomó, pontosan egy évvel ezelőtt. Azóta:

– lejárok megcirógatni őket, ha már túl sok a feszültség

– korholni őket, félmosollyal az arcomon, ha már túl sok virágot rágtak ki

– összekacsintani velük, ha felvidítanak valakit

– megmorogni őket, ha lerágják a díszt a frissen felújított iskoláról

– megkergetni őket, ha felborítják a legkisebbet, hogy ráülhessenek

– megcirógatni őket csak úgy, mert vannak.

Pajkos és Szende a két rakoncátlan, tini kutya. Kamaszok. „